2015. január 24., szombat

5.rész


"A hősök általában olyan személyek, akikre nem is számítanál"


Pamela May Graham
London 2014.06.15.

  Mikor Alice megérkezett én még mindig remegtem. Igazság szerint azt sem tudom, hogy mitől ijedtem meg ennyire, hiszen semmit sem tett ellenem, azon kívül, hogy kiabált. Reggel óta rossz megérzésem van, mintha a mai napon történni fog majd valami, ami nem fog nekem kegyezni. Fogalmam sincs, hogy miért érzem ezt, de képtelen vagyok kiverni a fejemből.
  Sosem voltam az a félős lány, na jó a gépeket leszámítva, de most mégis minden nem odaillő neszre felkapom a fejem.
  A kávézóba nem volt olyan nagy a forgalom. Senki sem kötött belém, aminek kivételesen örülök, mert azt már nem tudtam volna elviselni. Zárás előtt pár perccel Liam lépett be a kávézóba, jobb oldalán egy gyönyörű lánnyal, biztosan ő lehet a barátnője. Szerencsére Alice az asztalokat pucolta hátul, így nem láthatta őket.
  - Sziasztok! - mosolyogtam rájuk. - Mivel szolgálhatok?
  - Szia! - köszönnek egyszerre. - Egy kapucsínót a hölgynek. - mosolyog Liam, én pedig bólintok és már készíteni is kezdem. - Pam? - szólal meg, mire én felé fordulok. - Szeretnék Louis helyében is bocsánatot kérni tőled. - motyogja a szemembe nézve.
  - Semmi baj. - legyintek. - Megértem, hogy sok gondja van és kicsit kiborult, azt hiszem a helyében én is így éreznék. - vonom meg a vállam. - Parancsolj. - adom oda a poharat.
  - Azért még nem lett volna szabad kiabálnia veled. - néz a szemembe.
  - Mondom, hogy semmi baj. Megesik az emberekkel, én pedig nem haragszom rá. - mosolygok rájuk.
  Amint Liamék elmentek, bezártam. Fáradt voltam mivel ma kétszer annyit dolgoztam, mint általában, mivel Lana nem tudott bejönni, így nekem kellett dolgoznom helyette is. Kint már sötétedett, ami sosem zavart volna, hiszen már rég kinőttem a sötétségtől való félelmem, de ma rossz megérzésem miatt nem nagyon akartam ilyen napszakban egyedül menni az utcán, még akkor is, ha égnek a lámpák.
  Remegő kezekkel zártam be az ajtót, mivel Alice hamarabb elment, én még maradtam egy kicsit, majd kétszer ellenőriztem, hogy minden rendben van és elindultam a sötét és kihalt utcán. Lassan haladtam előre, közben hátra-hátra pillantottam, hogy megbizonyosodjak róla senki sem követ-e, de szerencsémre csak egy öreg házaspár sétált a nyomomban. Letértem az útról és befordultam az utcám felé vezető mellékutcába, ahol már csak egyedül voltam. A lámpák hol világítottak, hol nem, ami nem kicsit hozta rám a frászt. Baglyok huhogását hallottam, de mintha e mellett még valami más is meglapult volna, bár nem tudtam kivenni, hogy mi lehet az. Viszont mikor megfordultam az ismeretlen nesz abbamaradt. Követnének? Merült fel bennem a kérdés, de hiába néztem körül alaposan senkit sem fedeztem fel. Sóhajtva visszafordultam, majd gyorsabb léptekkel indultam el. Ijedten fordultam hátra, de a lépteim nem állítottam meg, mikor zajt hallottam a mögöttem lévő bokorból, de szerencsémre csak egy macska ugrott elő belőle. De sajnos mivel nem figyeltem, mikor visszafordultam beleütköztem egy kemény mellkasba.
  Az ajkaim közül egy sikoly szökött ki, miközben próbáltam elhúzódni az illetőtől, de ő mindkét kezével a csuklóm után nyúlt és erősen tartotta. Hatalmas kezébe fogta mindkét csuklómat, a másik kezével pedig befogta a számat. Ledermedtem, mikor felismertem az ujján lévő gyűrűt. Az ismerőseim közül csak egy valakinek van ilyenje.
  - Mondtam, hogy még nem fejeztük be, cica. - suttogja a fülembe, mire rajtam borzongás fut végig. Ha a gyűrűje nem volt elég bizonyíték akkor ez már igen. Ezt a hangot ezer közül felismerném. - Most pedig szépen befejezzük azt, amit már rég be kellett volna, de te mindig ellöktél magadtól. - csókolt a nyakamba. Szemeim könnyel teltek meg. Próbáltam, én tényleg minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabaduljak a kezei közül, de tudtam, hogy nem fog sikerülni, hiszen Sam erős. Sokkal erősebb nálam és itt pontosan az volt most a baj. Az erő. - Ne ficánkolj cicám, mert úgysem menekülsz. - nevet fel.
  - Engedj el. - sziszegem, mikor leveszi a kezét a számról. - Azonnal engedj el!
  - Nem, nem. - rázza meg a fejét, majd maga felé fordít és a kezét, ami eddig a számon volt bedugja a pólóm alá és cirógatni kezdi a bőröm, ami normális esetben jól esett volna, de nem tőle, nem itt. Próbáltam kiszabadítani a kezeim, de csak azt értem el vele, hogy erősebben szorítson. Nem akartam, hogy kitörjenek a könnyeim, nem akartam neki megadni azt az örömöt, hogy sírni lát, de nem voltam képes visszatartani őket. Fáj, hogy ezt teszi velem, hiszen azt hittem, hogy tényleg szeret. Hát az ember sok mindent hisz, de annak a fele sem valóság, ahogy az ő szeretete sem volt az. A pasik akkor mutatják meg igazi énjüket, mikor már nem vagytok együtt, hát ez Sammel sem volt másképpen. Sosem volt erőszakos, sosem kényszerített olyanra, amit én nem akartam, de most mégis azt teszi.
  Elengedte a csuklóm, de mielőtt még menekülésre fogtam volna, átkarolta a derekam és szorosan magához húzott, majd a nyakam kezdte csókolgatni, szívni.
  - Kérlek... - sírtam el magam. - Kérlek, ne csináld ezt. Te nem vagy ilyen. - próbáltam magam is meggyőzni róla, nem sok sikerrel.
  - Ó, de cicám, én pontosan ilyen vagyok. - nevet a bőrömre. - Mindig is egy célom volt, hogy téged megkapjalak, de te folyamatosan ellöktél, hát itt a vége, most az enyém leszel, utána pedig azt csinálsz, amit akarsz. - morogja.
  Érzem, ahogy a hátam a hideg betonfalnak csapódik, nem tudok semmit sem csinálni. Még megmozdulni sem, de abba sem fogok beletörődni, hogy elveszi azt tőlem, amit sosem akartam neki adni, az nem lehet az övé.
  - Ha nem ellenkezel, akkor neked is jobb lesz. - löki nekem a csípőjét. - Gyengéd leszek veled. - suttogja a fülembe, miközben ráharap.
  - Engedj el! - teszem a kezeim a mellkasára és próbálom eltolni magamtól, de erősen a bőrömbe mar, mire felnyögök. - Ez fáj, engedj el! - kiáltok fel. - Segítség!
  Ennyire volt szüksége, hogy teljesen elveszítse a fejét. A keze az arcomon csattant, mire én még levegőt is elfelejtettem venni. Azonnal odakaptam a kezem a fájó részhez. Égett a bőröm. Biztos voltam benne, hogy még a nyoma is ottmaradt az ujjainak.
  - Milyen férfi az, aki megüt egy nőt? - ordítom a képébe.
  - Ha nem fogod be a szép kis szád, hamarosan kaphatsz még egyet. - mordul rám.
  - Menj a pokolba! - vágok a mellkasára.
  - Egyszer mindenki oda jut majd. - vonja meg a vállát. Az arca vészesen közeledik az enyém felé. Tudom mit tervez. Meg akar csókolni, de azt nem fogom neki megadni. Soha. Elfordítottam a fejem. - Jobb, ha nem ellenkezel cicám. - fordítja erőszakosan felé a fejem. - Neked is jobb lesz és nekem is. - nyomja az enyémnek az ajkát.
  Nem csókolom vissza. Semmivel sem fogja elérni, hogy megtegyem. Ököllel püfölöm a mellkasát, de nem is törődik vele, de az a baj, hogy én egyre gyengébb leszek.
  - Csókolj vissza vagy megbánod. - morogja az ajkaimra, de én meg sem mozdulok. - Te akartad. - nevet fel gúnyosan.
  Ajkát elszakítja az enyémtől, majd úgy helyezkedik el, hogy én pontosan a lábai között legyek. Egyik kezével a fejem fölé szegezi mindkét csuklóm, a másikkal pedig a nadrágom gombjával kezd játszadozni. Nem! Ezt nem engedem! Nem neki!
  - Ne! - kiáltok fel, de nem áll le. Kigombolja a nadrágom, lehúzza a cipzárt, majd vigyorogva felnéz rám. Már csak homályosan látok, hiszen a szemem teljesen eláztatták a könnyek. A szívem mindjárt kiugrik a helyéről. - Kérlek, ne tedd. - kérlelem halkan, de ő csak felnevet, majd az ujjait beleakassza a nadrágom szélébe és lejjebb húzza azt.
  Erősen leszorítom a szemeim és próbálok arra gondolni, hogy nem tudja megtenni, amit szeretne, mert valaki megállítja őt. De hiába, mert egy árva lélek sincs ezen a környéken ilyenkor. Mi a francért jöttem én a rövidebb úton? Miért?
  Durva ujjait bedugja az alsóneműm alá, majd ott érint meg, ahol sosem engedtem neki. Felsikítok, de betapassza a számat, az ő mocskos ajkával. A könnyeim csak potyognak, ahogy érzem, hogy az ujjai mozogni kezdenek. Nem így akarom ezt az egészet, nem azért tartogattam húsz éves koromig, hogy így veszítsem el. Nem. Az ajkába haraptam, mire ő elhúzódott tőlem, de az ujjai még mindig ott simítottak, ahol nem kéne.
  - Te hülye liba, hogy mertél megharapni?! - csattan fel. - Ezt még megbánod, cicám. - morogja a képembe, mire én csak fintorogva elfordulok tőle.
  Az ujjait kihúzza a bugyimból, mire én megkönnyebbülten felsóhajtok, de sajnos nem hagyja itt abba. A pólóm alá nyúl, majd simogatni kezdi a bőröm, ahol csak éri. Undorítónak találom az ajkait a nyakamon, de így legalább most tudok segítségért kiabálni.
  - Engedj el, mondtam, hogy nem! Engedj el! - visítom sírva. - Segítség!
  Csak reménykedni tudok benne, hogy megérte, mert egy újabb ütést kaptam, ami már sokkal erősebb volt az előzőnél. Kicsit eltávolodott tőlem, majd éreztem, hogy valami nincs rendben, mikor levette rólam a kezét. Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy mit csinál. Ez nagyon nem jó! El kell innen tűnni, minnél hamarabb. A nadrágja övét csatolta ki, én pedig jobbra, majd balra fordítottam az arcom, de nem találtam kiutat. Sötét volt és ha jól veszem észre egy sikátorban vagyunk, amit ha világos lenne biztosan felismernék, de így nem.
  - Mi a francot csinálsz? - hallok meg egy éles hangot a közelből, majd gyors lépteket, amikor pontosan felénk tartanak. A megmentőm. Hát mégis eljött valaki, mégis meghallották, hogy segítségért kiáltok. - Azonnal engedd el a lányt, te barom! - tépi le rólam Samet. Én pedig abban a pillanatban lecsúszom a földre, majd felhúzom a lábaim és átölelem őket.
  Látom, hogy Sam ütést mér a megmentőmre, de ő sikeresen kikerüli azt. Ám Samnek már nincs olyan nagy szerencsére. Ugyanis a srác ütése egyenesen a képébe talál, aminek következtében Sam elesik. Az ismeretlen fiú hozzám siet, majd felemel és magához húz.
  - Jól vagy? - kérdezi halkan, bár én pontosan hallom a hangjában, hogy milyen dühös. - Hozzá ne merj még egyszer érni, megértetted? - üvölti Sam felé, mire ő feláll a földről, majd felnevet.
  - Mi van Tomlinson? Talán osztozkodni akarsz Pam-en? Nem volt elég Maggie? - kérdezi gúnyosan.
  Louis?! Louis mentett meg? Lehet, hogy pár órája a frászt hozta rám, de most nagyon örülök annak, hogy itt van. Bele sem akarok gondolni, hogy mi történt volna velem, ha nem jön. Félnem kéne tőle, de most nem tudok. Megmentett. Nem érdekel, hogy mit tett vagy mit nem, de engem most megmentett. Szorosan hozzábújtam, mire éreztem, hogy minden izma megfeszül.
  - Nem éri meg, kérlek ne figyelj rá, csak fel akar dühíteni. - suttogom a mellkasába, mire ő egyik kezével átölel, de a szemét nem szakítja el Samről. - Kérlek vigyél haza. - kérlelem.
  - Csak úgy mondom Pam, ha én nem is keféllek meg ma éjjel, ő biztosan megteszi majd, szóval inkább gyere ide szépen! - szegezi nekem a szavait.
  - Semmit sem tudsz rólam! - sziszegi idegesen. - Semmit. - eltol kicsit magától, majd Samnek esik, egészen addig míg a földre nem esik.
  Remegek egész testemben remegek, de nem érdekel, csak el akarok innen tűnni. Remegő lábakkal közeledem Louis felé, majd hátulról átkarolom és a dzsekijébe motyogom.
  - Kérlek vigyél el innen. Kérlek. - megáll, felém fordul, majd átkarol és kivezet a sötét sikátorból, de mielőtt még kiérnénk a fényes utcára, hallom, ahogy Sam utánam kiabál.
  - Ezt még nagyon nem fejeztük be édesem!
  - Kérlek menjünk innen. - könyörgöm neki. Egy lámpa alatt megállunk, én pedig azonnal begombolom a nadrágom, majd lehúzom a pólóm. A könnyeim még mindig potyognak és valószínűleg egy ideig még fognak is.
  - Jól vagy? - kérdezi lágyan, felemelve az állam, hogy a szemébe nézzek. - Bántott? - nem tudok neki válaszolni, csak összeszorítom a szemeim és sírok. Érzem, ahogy a karjai közé fog, majd gyengéden simogatni kezdi a hátam. - Nyugodj meg, nem engedem, hogy bántson téged. - hiába próbálja nem sikerül, remegek, az egész testem remeg, egy értelmes szót nem lennék képes kinyögni, pedig annyira szeretném megköszönni neki, amit tett. - Nem foglak bántani téged, sosem tenném, kérlek higgy nekem. - suttogja, közelebb húzva magához.
  - Vigyél haza. - nyögöm ki nagy nehezen ezt a két szót.


Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Remélem örülni fogtok neki. Tudom, hogy egy kicsit sok blogba történik ilyen a lánnyal, de ezt nem hiába írtam bele. A későbbiekben majd bonyodalmat okoz, de erről még nem szeretnék beszélni, hiszen addig még sok minden történik majd. Örülök, hogy a részeket alatt kifejtitek a véleményeiteket, hiszen nekem ez nagyon sokat számít, viszont azt már nem tudom eldönteni, hogy a 21 olvasóból hánynak tetszik amit olvas és hány gondolja úgy, hogy jó amit írok, hiszen ezekből a személyekből csak páran írtok. Nem szeretnék senkit sem arra kényszeríteni, hogy kommenteljen, de legalább három kommentnek örülnék a részeket alatt. Természetesen akkor is ki fognak kerülni a részek, ha nem lesz meg, de engem ez boldoggá tenne. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat! Jó olvasást!
Várom a véleményeiteket!

16 megjegyzés:

  1. I-MÁ-DOM!!!!!!!!!!!!! Ismét egy elképesztő rész!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Miért itt hagyod abba? Tettem valamit ellened? Fantasztikus.😊☺😵😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig a legjobb résznél kell abbahagyni. :DD Örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  3. hát azt hittem hogy ez nem egy sablon blog lesz, de tévedtem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy ez sablon, hogy meg akarják erőszakolni, de mint már írtam a rész végén is nem hiába tettem bele. Nagy jelentősége lesz majd a jövében, de te tudod. Én nem akarlak semmiről sem meggyőzni...

      Törlés
    2. Én elhiszem neked és kitartok a blog mellett, mert engem is érdekel. A főszereplő csaj, akit választottál egyébként rettentően ellenszenves a számomra, de az legyen az én problémám.

      Törlés
    3. Örülök, hogy nem vette el a kedvedet az olvasásától. A csajt hírtelen ötletből választottam, de remélem majd megbarátkozol vele a részek folyamán. Természetesen addig még van egy kis idő, de szerintem mikor már jobban megismerik majd egymást Louis-val és közelebb kerülnek egymáshoz, akkor megváltozik a véleményed, vagyis remélem.

      Törlés
  4. Úristen!
    Konkrétan tiszta görcsben olvastam a részt. Ott izgultam, hogy hol vagy már Louis! Mi lesz már?! Gyere!
    Nagyon durván rá feszültem a dologra, pedig nem szoktam ennyire beleélni magam a történésekbe, de ez...uhh...
    Nagyon jól lett a rész és alig várom a következő részt!
    Ja igen és plusz pont, hogy ez az erőszakolósdi/megmentősdi nem olyan sbalon lett. Ez alatt azt értem hogy mikor Louis megmentette, nem az volt hogy a csaj rögtön megnyugodott és konkrétan el is felejtette hogy majdnem megerőszakolták. Örülök, hogy te nem léptél rajta túl ilyen gyorsan.
    Nagyon jó lett, várom a kövit:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondoltam volna, hogy valaki majd ezt mondja erről a részről, de nagyon boldoggá tesz. Én személy szerint nem éreztem jónak, sokkal jobban is meg tudtam volna írni, csak az a baj, hogy nem ment. Igen még nem lépett túl rajta, lehet, hogy a következő részekben úgy fog majd tűnni, de majd meglátod, hogy ez egyáltalán nem igaz, csak úgy próbál tenni, mintha semmi sem történt volna.
      Pár napon belül olvashatod!

      Törlés
  5. Ez hihetetlen lett, nagyon gratulálok. Már vártam azt a részt ahol Louis a jó lesz, és nem a gonosz. Tudtam, éreztem, hogy ez a Sam még nem fejezte be ott, a kávézóban, de szerintem még most sem. Nagyon jó a történet, csak így tovább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nagyon örülök, hogy tetszett. Louis eddig sem volt gonosz, bár tudom, hogy nem úgy állítottam be, viszont azt csak a média mondja, ő maga nem tudja, hogy mi történt az csak az én fejemben van mi is az igazság. Sam szinte az egész történetben szerepelni fog, hiszen elég fontos szerepe van benne.

      Törlés
  6. Szia!
    Ma talaltam ra a blogodra, ami nagyon jo! Egyszeruen csodas!
    Mihamarabbi folytatast!
    xoxo Vik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló!
      Nagyon örülök, hogy írtál és annak is, hogy tetszik/tetszett amit olvasol/olvastál!
      Szombaton olvashatod!
      Ölel Evelyne!

      Törlés