17.rész

"Hallgass a szívedre"

Pamela May Graham
London 2014.06.20.

  Amióta csak felébredtem arra tudok gondolni, hogy pár óra múlva találkozni fogunk. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet, hogy ma kimenjek vele, de képtelen voltam lemondani. Olyan szomorúan nézett rám, annyira láttam a szemében a megtörtséget, hogy képtelen voltam rá. Viszont ez a találkozó sok mindent eldönthet. Lehetséges, hogy sikerül tisztáznom magamban az érzéseimet, mire a nap véget ér. Nagyon szeretném, ha így lenne, mert egyikünknek sem jó az a helyzet, ami most köztünk van. Én legszívesebben elmenekülnék előle, pedig megígértem neki, hogy nem fogok, ő pedig azt hiszi, hogy azzal a csókkal mindent elrontott. Nem azt mondom, hogy nem borította fel vele az életem, de nem rontott el semmit. Őszinte volt velem és ez nekem nagyon sokat jelent. Nem köntörfalazott, hanem elmondta vagyis megmutatta, hogy mit érez. 

  - Jaj, Pufu, mint tegyek most? - kérdem tőle, mintha el is várnám, hogy válaszoljon nekem, pedig tudom, hogy ez sosem fog megtörténni. 

  Bubu is azt mondta, hogy adnom kéne neki egy esélyt, hogy nem szabad félnem attól, ami lehet be sem következik majd. De mi van akkor, ha mégis közbeszól, én meg nem vagyok rá felkészülve? Mi van akkor, ha úgy csap le rám, hogy teljesen összetör? Tudom, hogy nem lennék egyedül, de attól még fájna, hiába tudnám, hogy a barátaim mellettem állnak. Igen félek a hírességekkel való kapcsolattól, de ezen nem lehet változtatni, mindig is félni fogok. Sokkal nagyobb esély van a csalódásra, mint két átlagos ember között, bár Sam nem tartozik ebbe a körbe, mégsem félnék ennyire egy normális kapcsolattól, ahol nem követnek kamerákkal, ahol nem kell attól félnem, hogy másnap címlapra kerülök. 

  A telefonom rezgése szakít ki gondolataimból, mire ijedten kapom fel, majd pillantok a képernyőre, ahol anyám mosolyog vissza rám. Megkönnyebbülve húzom el a zöld gombot, majd emelem a fülemhez a készüléket.

  - Szia kicsikém - köszönt vidáman.

  - Szia anya - ülök le a kanapéra. - Örülök, hogy hívtál - teszem hozzá.

  - Mi történt? És ne merd nekem azt mondani, hogy semmi, mert azt nem hiszem el, hallom a hangodon, hogy bánt valami, szeretném, ha elmondanád, lehet segíthetek - ajánlja.

  - Megígéred nekem, hogy nem akadsz ki? - kérdem halkan.

  - Kicsim, ismerhetnél már annyira, hogy tud nem akadok ki. Lehet, hogy nem értek egyet a véleményeddel, de nem fogok kiakadni, csak áruld el, mert kezded a frászt hozni rám. 

  - Megismerkedtem valakivel - sóhajtok fel. - Nem olyan rég találkoztunk és kedves, nagyon hamar szalad mellette az idő, de van egy gond... híres - motyogom. - Te is pontosan tudod, hogy mennyire félek az ilyen kapcsolatoktól. Nem az a baj, hogy nem érzem jól vele magam, mert csodásan érzem, csak tegnapelőtt bevallotta, hogy többet érez irántam és megcsókolt, én pedig teljesen összezavarodtam. Azt nem mondom, hogy én is pont úgy érzek iránta, hogy ő irántam, de nem közömbös számomra, viszont az, hogy híres közbeszól. Mit tegyek?

  - Említhetted volna, hogy megismerkedtél valakivel hamarabb is, de megértem. Tudom, hogy számodra ez sosem volt könnyű, sőt még más kapcsolatok kialakítása sem, de a szívedre hallgass kicsim. Ne azt nézd, hogy mi a hátulütője, hanem, hogy boldoggá tudna téged tenni. És ha igen, akkor adj neki egy esély. Bízom a döntésedben. Okos lány vagy és el tudod dönteni, hogy melyik lesz a legjobb számodra. 

  - Szóval te is azt mondod, hogy adjak neki egy esélyt?
  - Én azt mondom, hogy hallgass a szívedre! - javít ki anya. - Ha a szíved azt súgja, hogy adnod kell neki egyet, akkor tedd azt, ha bizonytalan vagy benne, akkor tégy ellene valami. Találkozz vele és próbáld felvázolni, hogy mit szeretnél. De arra kérlek, hogy ne engedd, hogy a félelmed nyerjen, ha érzel egy kis esélyt is a boldogságra mellette, rendben?
  Rendben - bólintok, bár tudom, hogy ő nem láthatja. - Tudod, hogy a te véleményed számomra mindig is sokat jelentett. Ha te azt mondod, hogy a szívemre kell hallgatnom, akkor azt is fogom tenni, mert tudom, hogy sosem adnál olyan tanácsot, ami rosszul sülhet el.

 ***

  Louis-val alig negyed óra múlva találkozom. Még mindig nem vagyok felkészülve rá. Érzelmileg nem. Nem tudom, hogy kéne vele viselkednem, nem tehet úgy mintha mi sem történt volna, de azt sem szeretném, ha észrevenné, hogy hülyén érzem magam a közelében. Normálisan kellene viselkednem, de tudom, hogy képtelen leszek rá. 

  A szobában uralkodó csendet a csengő erős hangja zavarja meg, mire ijedten ugrok egyet. Pufu pedig ugatással jutalmazza és az ajtó felé veszi az irányt. Amint kinyitom az ajtót, egyből Louisra veti magát, aki nevetve simogatja meg a fejét. 

  - Szia! - mosolyog rám. - Jól vagy? - kérdez rá, amint az arcomra pillant.

  - Szia, igen, semmi bajom - rázom meg kicsit a fejem. - Csak elgondolkodtam kicsit.

  - Miért hazudsz? - kérdi halkan. - Szerinted nem veszem észre? - lép beljebb, mire én automatikusan hátrálok. - Ha nem akarsz nem kell jönnöd, nem akarom, hogy erőltesd a dolgot és ezért rosszul érezd magad. 

  - Nem erről van szó - sóhajtok fel. - Csak kicsit fura, de... nem tudom, hogy mondjam el. Mielőtt még arra gondolnál, hogy valami amiért nem akarok veled találkozni, nincs... csak számomra nem ilyen egyszerű ez az egész. Megcsókoltál és én nem álltam rá készen, azok után nem, ami velem történt. Nem tudom, hogy mit mondjak neked... én sosem akartam híres kapcsolatot, ezt te is tudod. Hiszen a barátod is nehezen akartam lenni, de többre nem hiszem, hogy képes lennék. Mindenről tudnának, nem lenne magánéletem, viszont ezt most megpróbálom félretenni, mivel a szívemre kell hallgatnom, nem pedig az eszemre. A nap végére, ígérem, hogy választ adok majd a fel nem tett kérdésedre.

   - Rendben - mosolyodik el szomorúan. - De azért szeretném, ha ez tisztázódna benned. Attól, mert kicsit többek lennénk nem azt jelenti, hogy közölnénk a világgal. Sosem tennélek ki ilyen nagy dolog elé, egyből. Hidd el, hogy titokban lehetne tartani, én megtenném érted.

  Semmit sem mondtam rá, csak felkaptam a telefonom és felraktam a pórázt Pufura, majd az ajtó felé indultam, ahová Louis is követett sóhajtva. 

Sziasztok! Tudom, hogy a rész nagyon rövid lett, de a randit nem akartam ide írni, mert akkor nagyon hosszú lett volna. Remélem azért ezzel is megelégedtek egy kis időre, míg haza nem érek. Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat!