2015. augusztus 19., szerda

22.rész



"A tárgyalás"


Pamela May Graham
London, 2014.06.24.


  Akkora zaj volt a szobában, hogy észre sem vették a jelenlétem. Mindenki el volt foglalva a maga dolgával. Ide-oda szaladgáltak, vagy éppen tárgyakat dobáltak egymásnak. Tisztára úgy éreztem magam, mintha egy állatkertben lennék. Hallottam magam mellett Louis sóhajtását, de nem is próbálta felkelteni a figyelmüket, hogy én is itt vagyok. 
  Elsőnek Harry vett minket észre, aki mosolyogva felénk biccentett, majd folytatta a dolgát. Niallnak is feltűnt, hogy bejöttünk így mosolyogva böki oldalba Liamet, aki felém fordul, majd szemeit nagyra nyitja. 
  - Pam? - szólal fel. Nem csodálkozom, hogy nehezére esik elhinni, hogy én vagyok az, hiszen fordított esetben szerintem én is így reagálnék. 
  - Ki az a Pam? - fordul Liam felé Zayn, hirtelen, amint meghallotta barátja hangját. Liam, csak felém biccent, mire felém kapja a fejét. - Téged ismerlek - néz végig rajtam, mire én felsóhajtok.
  - Komolyan ennyire megjegyeztétek, hogy egy kávézóban dolgozok? - pillantok rá, majd Naillre, mire a szőke megvonja a vállát. - Biztos vagyok benne, hogy mindenkire számítottál csak rám nem, nem igaz? - nézek Liamre.
  - Hát jobban belegondolok, akkor annyira nem is meglepő, viszont tudod, hogy van. A sejtés az sejtés, de ha valóra válik, akkor megdöbbensz pár pillanatra - mosolyog rám.
  - Srácok - szólal meg Louis. - Engedjétek meg nekem, hogy bemutassam azt a lányt, aki rengeteget segített nekem, még ha nem is akarja ezt elhinni. Srácok ő, Pam, őket pedig már ismered - mutat végig a társaságon.
  - Különben, én nem azért jegyeztelek meg, mert egy kávézóban dolgozol, hanem azért, mert nehezen tudnék elfelejteni egy olyan lányt, akinek jó ízlése van. Aki nem úgy jár, mint a legtöbb korabeli - vonja meg a vállát.
  Sosem gondoltam volna, hogy elég lesz pár perc és a srácok egyből befogadnak. Hogy már az elején úgy bánnak velem, mintha mindig is közéjük tartoztam volna. Úgy éreztem magam, mintha mindent tudnék róluk, ami valószínűleg azért volt, mert hirtelen öleltek meg, nyomtak puszit az arcomra, ami persze Louisnak nem igazán tetszett, de nem tudott semmit sem tenni ellene, vagy csak pajzsként használta, ha valakivel összekaptak.
  Louis a hátam mögé osonva húzott közelebb magához, mire én mellkasára dőltem. Apró puszit nyomott a nyakamra, mire én kezeim a hasamon lévő kezeire helyeztem. Tudom, hogy nem könnyű neki visszafognia magát, de hálás vagyok, amiért megpróbálja miattam.
  - Látod, mondtam, hogy igazam lesz - suttogja.
  - Neked mindig igazad van - motyogom vissza, mire erősebben szorít magához. - Mindenben - teszem hozzá, felé fordulva.
  - Ezt hogy érted?
  - Nem merem beismerni, de én is... nem csak te - lehelem, mire szemei felcsillognak.
  - Ezt nem itt akarom megbeszélni veled, de még visszatérünk rá - mosolyog rám.
  - Gyerekek - néz ránk Liam - lemaradtunk valamiről? Ti együtt vagytok?
  - Nem maradtatok le semmiről - adja a tudtára Louis. - Csak barátok vagyunk... még - teszi hozzá, hogy csak én halljam.
  - Oké - ráncolja a szemöldökét, majd újra a tükörbe néz. Nem meglepő, hogy a fiúk nem hisznek nekünk, hiszen nem úgy viselkedünk, mint a barátok, de örülök, hogy nem feszegetik a határokat és nem szeretnék kiszedni belőlünk a dolgokat bármi áron.
  A koncert csodás volt. Látszik a fiúkon, hogy ez az életünk, hogy képtelenek lennének nélküle élni. A hírességeket fellépés közben legtöbbször észre lehet venni, hogy nem azért teszik, mert szeretik, hanem, mert tenniük kell, ellentétben velük. Szerintem akkor sem hagynák abba, ha valaki megparancsolná nekik. Viszont én nem igazán tudtam figyelni minden szám közben. Elragadtak a gondolatok.
  Emlékszem, hogy régen mennyit beszélgettem erről anyával, milyen srác is illik hozzám. Arra jutottam, hogy Louis pontosan olyan, amilyet mindig is akartam, de híres. Ez sosem volt benne a pakliban. Elhatároztam, hogy nem járok hírességekkel, mert az nem tenne nekem jót. Most mégis azon jár az agyam, hogy miért ne próbálhatnám meg? Miért ne adhatnék egy esélyt a boldogságnak? Megérdemlem. Azok után, ami velem történt megérdemlek egy kis boldogságot, ahogy ő is. Az élete nem piskóta az elmúlt időkben, de én mellette voltam és leszek is, derüljön ki bármi is. Ha be tudják bizonyítani, hogy igaz, akkor elfogadom, de tudom, hogy nem az. Megérzem az ilyet. Louis képtelen lenne bárkinek is ártani.
  Sok mindenről kell majd beszélnünk, de most érzem, hogy nem fogok megfutamodni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a félelem uralkodjon. Nem győzhet, nekem kell uralni a testem, érzéseim, nem pedig másnak. Ha a boldogságomhoz kamerák, fotósok és hírnév, meg persze bántás is jár, el tudnám fogadni, ha tudom, hogy ő ott van velem. Ha tudom, hogy nem vagyok egyedül és ezt neki is meg kell majd mondjam.
  - Hogy tetszett? - vigyorog rám Louis.
  - Nagyon tetszett - simítok végig az arcán - és tudod miért? - mire megrázza kicsit a fejét. - Mosolyogtál és boldognak látszottál, pedig mindketten tudjuk milyen nehéz most neked, de imádod a munkád és ha te boldog vagy, akkor én is.
  - Téged imádlak, nem pedig az állásom - suttogja. - Csak miattad voltam képes végig mosolyogni, mert tudtam, hogy itt vagy és nézel - nyom puszit az orromra, majd kézen fogva kezd el húzni az öltözőbe.

***

  Már évek óta nem volt rajtam ennyire normális ruha. Valami mindig felkeltette az emberek figyelmét, de most semmi sem teheti meg. 26.-a van, ami azt jelenti ma lesz az első tárgyalás, én pedig ott leszek mellette. Nem érdekel, hogy azt mondta nem muszáj mennem, de én ott akarok lenni. Azt akarom, hogy tudja én mindig ott leszek neki. Ennek az alkalomnak köszönhető a visszafogott öltözékem. 
  Láttam rajta, hogy mennyire fél és izgul. Tudom, hogy tennem kellett volna valami, amivel megnyugtathatom, de fogalmam sincs, hogy mi vált volna be. Ha arról kezdek neki beszélni, hogy mit érzek, azzal összezavarom és az nem tenne neki jót, ha közeledek hozzá, akkor is, szóval inkább csak mellette ültem és fogtam a kezét, egészen addig míg be nem kellett mennie. 
  Puszit nyomva az arcára, engedtem őt el, én pedig megkeresve a többieket leültem melléjük. Mindannyian feszültek voltak. Paul alig pár perce még a folyosón veszekedett valakivel. De nem csak ők voltak feszültek hanem én is. Harry lábán lévő keze remegett, mire gondolkozás nélkül helyeztem az enyém az övére. Tudnom kell, hogy nem vagyok egyedül és ezzel neki is segíthetek. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy az első tárgyaláson semmi sem lesz, mivel Louisnak van a legjobb ügyvédje, de attól még kell valaki, akinek szoríthatom a kezét baj esetén. 
  - Minden rendben lesz, hiszen ártatlan  - suttogja, megszorítva kezem. 
  - Tudom - motyogom felé pillantva, mire egyből észreveszem a másik asztalnál ülő Maggiet. 
  Testem megfeszül. Legszívesebben odarohannék hozzá és megkérdezném, hogy mi haszna van a hazudozásból. Miért teszi ezt? De mielőtt még tovább gondolkodhatnék ezen, megpillantom a mellette ülő srácot, aki számomra nagyon ismerős. Amint fejét kicsit a lány felé fordítva egyből felismerem. Teljesen megdermedek. Úgy érzem magam, mintha a világ megállt volna körülöttem és csak ő mozog. 
  - Istenem - lehelem. - Ez nem lehet...
  - Pam? - fordítja maga felé az arcom Harry, de semmi értelme, hiszen én még mindig magam előtt látom a srácot, akit soha többé nem akartam látni, akiről azt hittem, hogy semmi köze ehhez az ügyhöz. - Minden oké? Nagyon sápadt vagy - morogja aggodalmasan. - Kit láttál? - pillant abba az irányba, ahová én is nézek. - Ismered azt a srácot? - ráncolja a homlokát.
  - Én... istenem - képtelen vagyok a beszédre. A gondolatok csak úgy pörögnek a fejembe, de egyik sem tetszik igazán. - Jól vagyok - pillantok felé - csak... igen ismerem, de nem fontos. Tényleg jól vagyok - tekintetem elkapom az irányából, majd Louist kezdem figyelni. Vajon észrevette, hogy ki ül Maggie mellett?
  Csak reménykedni tudok benne, hogy nem és a tárgyalás végéig nem is fogja, mert akkor tuti, hogy kitörne a botrány és azzal egyáltalán nem segítene a helyzetén. Tudom, hogy még mindig mennyire dühös, aminek természetesen az okát is megértem, de nem akarom, hogy miattam csináljon valami hülyeséget. Nem éri meg ez az egész, hiszen semmi sem történt, mert ő ott volt és segített. De még mindig nem fogom fel, hogy mi köze van neki Maggiehez? Miért van itt vele? Ha a rokona lenne, arról tudnék nem, hiszen ismertem a családját, ahogy a barátait is.De akkor róla miért nem tudtam? A jelenléte annyira felkavart, hogy képtelen voltam figyelni egy pillanatot is a történtekre. Csak az járt a fejembe, hogy a jelenléte nem jelent semmi jót. Ahol ő felbukkan, az mindent jelent, csak jót nem. Úgy érzem valami köze van a történtekhez. Eddig is szinte teljesen biztos voltam abban, hogy Maggie nem mond igazat, de a jelenléte csak jobban elhiteti velem az egészet. Egy dologban viszont biztos vagyok, beszélnem kell Maggievel és ki kell derítenem mit tervelt ki a mellette lévő vadbarom.
  - A tárgyalást berekesztem - repít vissza gondolataimból a bíró hangja.
  Egyből felpattantam a helyemről, majd az ajtó felé vettem az irányt. Nem akarok vele találkozni, nem akarom, hogy észrevegyen. Hallottam, hogy követnek, így megkönnyebbültem, amikor utánam ők is kiléptek a teremből. Amint az ajtó becsukódott egy kar elkapja a csuklóm, majd az irányába fordít. 
  Louis dühös és aggódó tekintetével találom magam szembe. Fogalmam sincs, hogy mit olvashat le az arcomról, de a többiek kérdő pillantásaiból ítélve félelmet.
  - Jól vagy? - fogja kezei közé arcom, mire lehunyom a szemeim, nehogy szabadjára engedjem a könnyeim. - Miért nem mentél el, amikor megláttad, nem kellett volna itt maradnod - dönti homlokát az enyémnek. - Amikor rád pillantottam, miután én is észrevettem őt, szerettem volna felállni és kirángatni téged. Észre sem vetted, hogy Harry közelebb húz magához és próbál megnyugtatni, sokkos állapotban voltál - suttogja. - Utáltam, hogy nem tudok segíteni rajtad.
  - Már itt vagy - motyogom. - Nem érdekel, hogy itt van, csak az, hogy te semmi hülyeséget ne csinálj.
  - Pam - morogja. - Nem lenne annyira hülyeség beverni annak a baromnak a képét, megérdemelné. Legszívesebben meg is tettem volna, de tudom, hogy te nem akartad, hogy bármit is tegyek, így nyugton ültem, még akkor is, amikor önelégült vigyort küldött nekem a tárgyalás végén.
  - Louis - nyitom fel pilláim, majd nézek a szemébe. - Szinte biztos vagyok benne, hogy az ő keze is benne van a dologban, kérlek légy óvatos.
  - Az leszek - simít végig az arcomon. - De neked haza kell menned. Nem akarom, hogy itt légy és találkozz vele. Nekem még beszélnem kell anyával, de Harry hazavisz téged. 
  - Itt akarok maradni veled - rázom meg a fejem, nem akarok elmenni.
  - Hallgass rám - mondja határozottan - menj el, kérlek. Harry vidd haza őt - fordul a barátjához, majd egy puszit nyomva a homlokomra sarkon fordul és eltűnik a tömegben. 
  - Gyere, tűnjünk innen - fogja meg Harry a karom, majd kezd el a kijárat felé sétálni.
  Lekoptatott. Nem akarja, hogy itt legyek vele, pedig én itt szerettem volna maradni. Ez mégis mit akar jelenteni?

Sziasztok! Valami hiba miatt nem tudom úgy betenni a képet, ahogy szoktam, de azért remélem így is jó. Már csak 8 rész van hátra, de ígérem, azok ilyen hosszúak lesznek, mint ez vagy még hosszabbak. Még a kezdés előtt be akarom fejezni a blogot, ahogy a You are my Angel-t is. Remélem tetszett a rész! Hamarosan jelentkezem!

3 megjegyzés:

  1. Ez egy olyan blog, hogy Még többet és több akar belőle az ember! Nagyon jó! Csak így tovább

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon jó a blogod! most kezdtem nem rég el :) csak így tovább :)
    Azt szeretném kérdezni, hogy most én is elkezdtem egy blogot és hogy nem tudnál nekem készíteni egy fejlécet? előre is köszi ha megteszed ezt a szívességet nekem. meg azt is szeretném kérdezni hogy ki ez a lány aki a képeken van mert nagyon szép és kíváncsi vagyok? :)
    Puszi: Panni * csak így tovább a bloggal
    ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nem kell a segítség megoldottam:)

      Törlés