2015. szeptember 26., szombat

25.rész


"Hirtelen jött hírek"


Pamela May Graham
London, 2014.07.27.



  Minden egyes szót tisztán hallottam és értettem mégsem vagyok képes felfogni miről is beszélt az imént. Bár van egy olyan érzésem, hogy inkább azt a részét vagyok képtelen felfogni, hogy engem akar csak. Örülök neki, hiszen én sem lennék oda az ötletért, hogy valaki mással az oldalán lássam, miközben valami van köztünk is De még abban sem vagyok biztos, hogy én képes lennék úgy sétálni vele kint, ahogy elvárnák tőlem. Minden olyan gyorsan történne, még akkor is, ha nem csak megjátszás lenne. Viszont nem sok választásom van. Nagyon kevés, mivel vagy belemegyek és én leszek vele, nem pedig más, vagy szenvedhetek, míg nekik mutatkozniuk kell, mint egy pár. A másodikat képtelen lennék elviselni. Különben is azt mondtam neki, hogy nem zavarna, ha látnának minket, míg ő ott lenne velem és ezt komolyan is gondoltam. 
  - Szeretném tudni, hogy mire gondolsz ebben a pillanatban - szólal meg halkan, megszorítva a kezem. - Elég érdekes arckifejezésed van és semmi képen sem szeretném, ha butaságra gondolnál...
  - Éppen az a kép játszódik le bennem, hogy egy másik lánnyal látlak téged - adom a tudtára kicsit feszülten. - Nem akarom azt - pillantok a szemeibe. - Nem tudom, hogy én képes leszek-e teljesen átadni magam a médiának, hamar, de abban biztos vagyok, hogy azt nem tudnám nyugodtan tűrni, hogy amellett, hogy velem vagy mással is lennél. Nekem az nem menne...
  - Mondtam, hogy mással nem vállalom - simítja kezét az arcomra. - Nem akarok mással mutatkozni, ha meg kell tennem, akkor egy olyan személlyel szeretném, aki fontos nekem, akit szeretek - néz szemeimbe.
  A szívem melegséggel telik meg, amikor csak meghallom a kilenc betűs szót. Másnak a szájából sosem volt rám ilyen mély hatással, de Louis eléri, hogy minden porcikám mosolyogjon a szó hallatán.
  - És ha én nem lennék még rá képes, akkor mi történne? - kérdek rá bizonytalanul.
  - Valószínűleg... balhé - húzza el a száját. - De az sem igazán érdekelne. Nem kényszeríthetnek olyanra, amiben én nem lennék benne szívesen. Képtelen vagyok az érzéseimről hazudni és a média sem olyan hülye, hogy ne vegye ezt észre. Ne értsd félre, amit most mondani fogok, de te magad mondtad, hogy míg én melletted vagyok, addig el tudod viselni a felhajtást is. Melletted lennék, sosem engedném, hogy bajod essen vagy bárki is bántson téged. Ha pedig nagyon nem menne, akkor azt is elfogadnám. Egy percig sem kell attól tartanod, hogy lemondok rólad, ha egy nehézségbe ütközünk...
  - Ugye, erre nem kell ebben a pillanatban választ adnom neked? - dőlök a vállának. - Szeretném átgondolni a lehetőségeket.
  - Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél - puszil a hajamba. - A többieket bízd csak rám. Eddig sem tudtak beleszólni a magánéletembe, most sem fognak. Paul ismer és tudja, hogy milyen vagyok, szóval ha időt kérek még, akkor meg fogom kapni. Er... kérdezhetek tőled valamit?
  - Köszönöm, persze, miről lenne szó?
  - Szeretném, ha ma nálam aludnál - néz a szemeimbe, mire megfeszülök. - Semmi rosszra nem kell gondolnod - teszi hozzá, amit feltűnik neki a zaklatotságom. - Nem akarok semmit, csak egyszerűen szeretném, ha ott lennél mellettem. Még a média sem tudna róla, mivel van egy kisebb lakásom egy eldugott helyen, ahová mostanság bujdosom, mivel a rendes házam körül van véve velük, csak nem álcázzák elég jól magukat, hogy ne vegyem őket észre...
  Őszintén, nem attól felszültem meg, hogy azt szeretné, hogy nála aludjak, hanem a gondolattól, ami maga alá teremtett. Tudom, hogy nem csinálna semmit sem, de abban már nem vagyok biztos, hogy én sem szeretnék... mármint képtelen vagyok elhinni, hogy tudnék úgy mellette feküdni, hogy semmi sem történt, bár azt sem tiszta számomra, hogy képes lennék-e bármire ilyen gyorsan. De maga a tudat, hogy felmerült bennem ez, megrémiszt. Korainak tartanám, bárki annak tartaná, ha a helyembe lenne, de egy nagyon elzárt részem azt szeretné, hogy történjen valami. Mit veszíthetnék, ha vele aludnék? Hiszen nem ez lenne az első alkalom.
  - Rendben - egyezem bele.
  Rövid időn belül úgy éreztük, hogy a többiek kicsit furcsának tarthatják, hogy ennyire eltűntünk, így csatlakoztunk hozzájuk a nappaliba. Persze megkaptuk az örülten vigyorgó tekinteteket, amitől kicsit zavarban éreztem magam, amin persze az sem segített, hogy Louis az ölébe húzott, amikor mellé akartam ülni. Nem, mintha nem tetszett volna, egyszerűen csak nem volt megszokott a számomra ez a sok tekintet.
  - Ne légy ilyen feszült - suttogja a fülembe - minden rendben van.
  - Valószínűleg nem akartok róla beszélni, de én most elmondom, ami a fejemben kavarog aztán ejtjük a témát, oké? - szólal meg Liam, mire felsóhajtok, hiszen tisztában vagyok vele, hogy miről van szó. - Amióta megtudtuk, hogy van valaki, aki segít Louisnak és a koncerten pedig kiderült, hogy te vagy az, én és a többiek is arra vártunk, hogy mikor alakul ki köztetek valami, amit mind láttunk, csak úgy látszik ti nem vetettek észre mostanáig. Szóval üdv a családban Pam - mosolyog rám.
  - Ezt meg kellene ünnepelnünk - szólal meg Harry is. - Jövő hétvégén meg is tehetnénk...
  - Harry, ezt ne... - állítja le Louis.
  - Mi lesz akkor? - pillantok Loura, mire beszívja a levegőt.
  - Bocs, nem tudtam, hogy nem tud még róla - motyogja.
  - Lesz egy díjátadó, amire mi is meg vagyunk hívva - adja a tudtomra Zayn. - Mindenki vihet magával egy személyt, így mi a lányokat visszük.
  - Erre nekem is el kellene mennem, nem igaz? - kérdem Louistól, mire sóhajtva bólint.
  - El, de ha nem akarsz, akkor nem fogsz - biztosít róla. - Egyedül is elmehetek.
  - Te is tudod, hogy a te esetedben az nem igazán jó ötlet - csatlakozik Niall is a beszélgetésbe. - Valakivel menned kell, hogy jobb fényt vessen rád... Paul is megmondta.
   - Leszarom Pault - morogja a hátam mögül. - Ha nem akar jönni, akkor egyedül megyek és nem érdekel, hogy megfelel-e neki vagy sem, nem fogom kényszeríteni, hogy jöjjön, ha nem akar.
  - Honnan tudjátok, hogy nem akar jönni, ha őt meg sem kérdezitek? - hallom meg Perrie hangját. - Szegény lányt szóhoz sem hagyjátok jutni. Tudom, hogy ez nem tartozik ránk, csak rátok, de attól még őt is meg kellene kérdezni róla, nem igaz Pam?
  Fogalmam sincs, hogy mit kellene mondjak ebben a pillanatban. Kétlem, hogy ott lenne a helyem, de Niallnek igaza van, Louisnak nem lenne előnyös magában mennie. Viszont a díjátadó, lehet, hogy számomra túl nagy falat lenne még. Tudom, hogy nem lennék egyedül, mivel a lányok is ott lennének és Louis is mellettem lenne, de attól még ebben a pillanatban nem érzem azt, hogy készen vagyok rá.
  - Nem tudom mit kellene mondanom - suttogom. - Segíteni akarok neked, de nem tudom, hogy képes lennék-e rá. nem érezném magam odavalónak, egyáltalán nem...
  - Miért nem? - kérdez rá Sophia.
  - Sosem voltam még ilyen eseményen, nem vagyok híres és nem tudom, hogy kell viselkedni... hülyén érezném magam, mivel számotokra ez megszokott... számomra meg...
  - Ez butaság - nevet fel Paige. - Mindenkinek az életében egyszer volt egy első, nekünk is, valószínűleg mind hasonlóan éreztünk, de nem futamodtunk meg, elmentünk és túléltük... kiderült, hogy nem is olyan rossz, így már egyáltalán nem vagyunk feszültek, ha ilyen eseményekre kell menjünk. Mi majd segítünk neked, emiatt nem kell aggódnod - mosolyog rám.
  - Ha nem akarod nem kell megtenned - szólal meg Louis.
  - Még gondolkodom rajta, de köszönöm a bíztatást és a segítségeteket - motyogom halkan.

***

  Louis titkos lakása nem nagyobb, mint az enyém és nem is luxus berendezésű. Pontosan olyan, mint egy normális fiatal lakása, így nem érzem magam kényelmetlenül, bár az ő társaságában sehol sem tudnám sokáig úgy érezni magam. 
  - Érezd magad otthon - lép a hátamhoz, majd ölel magához. - Az úton nagyon csendben voltál, minden rendben?
  - Csak elgondolkodtam - adom a tudtára. - Tudod, kicsit hírtelen jött ez a díjátadó téma...
  - Sajnálom, hogy Harry felhozta... - sóhajt fel. - Én akartam neked elmondani, egy alkalmas időben, de úgy látszik a sors nem így akarta. 
  - Nem számít - mosolygok rá. - Egyszer úgyis megtudtam volna, a lányok pedig segítettek kicsit a döntésben. Nem mondom, hogy már tudom a választ rá, de könnyebb lesz dönteni. Segíteni akarok neked és bízom benne, hogy ez a kérdés eldől bennem és képes leszek rá.
  - Ha nem, én azt sem fogom bánni.
  A kanapén ülve, összebújva nézzük a tv-t, de én úgy érzem, hogy egyikünk sem tudná megmondani, hogy mit nézünk benne. A gondolataimban ismét feljön Maggie-vel való beszélgetésem, miközben végig azon agyalok, hogy szedjem ki belőle a teljes igazságot, nem pedig azt, amit ő annak mond. Tudni akarom, hogy mi volt valójában, mert így segíteni tudok Louisnak és minden vágyam az, hogy ejtsék a vádakat ellene. De közben az is felmerül bennem, hogy a családjánál volt és eddig nem is beszélt róla.
  - Mi volt otthon? - kérdem tőle gyengéden. - Ha nem akarsz róla beszélni azt is megértem, de tudnod kell, hogy nekem elmondhatod.
  - Tudom - pillant rám. - Lottien kívül mindenkivel beszéltem egy kicsit. Anyával elég jól alakul a kapcsulunk, de Lottiet képtelenség rávenni, hogy beszéljen velem. Anya mondta, hogy segíteni fog nekem benne, de nem akarom, hogy úgy érezze muszáj beszélnie velem, míg ő maga nem szeretné.
  - Ő is be fogja látni, hogy ártatlan vagy csak még szüksége van egy kis időre. Én melletted leszek és a többiek is, meglátod, hogy rövid időn belül ő is csatlakozik majd.
  Tizenkettő fele, már nem bírtuk tovább és összebújva hajtottuk álomra fejünk Louis puha ágyában.

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Most találtam rá a blogodra, hihetetlen jó a történet, na meg persze a szereplők is ;) 2 nap alatt kiolvastam az egészet, imádtam!!! Persze főleg az elején van pár helyesírási hiba, de kinénél nincsen? Minél hamarabb hozd a következő részt, mert már nem bírom kivárni :) :)
    Zita

    VálaszTörlés