29.rész

"Nyilvános kapcsolat"

Pamela May Graham
London 2014.08.02. - 29.

  A kiáltások és kattanások egyre gyakoribbak lesznek, amikor észrevesznek Louis mellett. A kérdések csak új szállingóznak, én pedig próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy felőlem érdeklődnek. Valószínűleg már úgyis tudják ki vagyok, csak szeretnének, ha igazolnánk a feltételezésüket. 

  A gyomromban lévő görcs nem akar szűnni, de azt sem fogom engedni, hogy eluralkodjon rajtam a rémület. Perrie és a többiek is azt mondták, hogy ez csak egy estély, nem kell izgulni. Lehet, hogy nem megszokott, de ha csak arra figyelünk, hogy mi rossz történhet, akkor az be is fog következni. Az izgulás és rémület teljesen normális, főleg az én esetemben, de le kell győznöm őket. Erősnek kell lennem. Hiszen, ha a lányok már túlestek ezen és még mindig itt vannak, akkor azt jelenti, hogy csak én komplikálom túl a fejemben ezt a pár órát és semmi sem lesz igaz belőle, ha én nem engedem neki. 

  - Figyelj - szólal meg Louis halkan - most jön a vörös szőnyeg és ott meg kell állnunk képeket csinálni. A fiúkkal szoktunk általában, de mindig kérnek párosat is vagy csoportosat, viszont az is megeshet, hogy mindegyikből lesz. Arra kérlek, hogy ne izgulj, csak képet készítenek, semmi extra. Ha bárki megállít minket, akkor majd én beszélek és te csak akkor szólalj meg, ha úgy érzed, hogy menne, rendben?

  - Menni fog - motyogom, mosolyt erőltetve magamra, mert hirtelenjében elfeledkeztem róla. - Képes vagyok rá - bíztatom magam.

  - Biztos vagyok benne, hogy menni fog - vigyorog rám Lou. Lépteit még jobban lelassítja, majd teljesen leáll és velem együtt szembefordul a kamerákkal. Egyik kezét a derekamra helyezi, majd közelebb húz magához, miközben én azt sem tudom, hogy mit kezdjek az enyémekkel, de már időm sincs gondolkodni, hiszen már villognak is a kamerák. - El sem tudod hinni, hogy mennyire büszke vagyok rád - suttogja.

  Nem válaszolok neki semmit, mert amikor szerettem volna megtenni, ajkát hirtelen az arcomhoz illeszti, majd így készítenek rólunk pár fotót, amiken én gondolom kicsit elvörösödve vigyorgok. 

  Ahogy Louis is mondta több képet készítettek rólunk, majd csoportosan is, de persze jó néhány a fiúkról is keletkezett, míg mi a lányokkal kicsit arrébb vártunk rájuk. Észre sem vettem, hogy már nem vagyok annyira rémült. A mosolygásom már nem rémült, hanem magától jön, ami valószínűleg Louisnak köszönhető.

  - Látom már minden rendben, veled - szólal meg Perrie. - Az elején nagyon feszült voltál, de már nyomát sem látom.

  - Amikor kiszálltál a kocsiból és előttünk mentetek, azt hittem, hogy bármelyik pillanatban elbukhatsz. Nem azért, mert olyan rosszul sétálsz magassarkúban, hanem, mert annyira feszült volt minden mozdulatot - pillant rám Paige.

  - Lányok, gondoljatok bele milyen volt nekünk is először elkísérni őket bármilyen rendezvényre. Mi is így jártunk, vagyis én biztosan  - csatlakozik Sophia is. 

  - Igen már jól vagyok - mosolygok rájuk. - Néha azt érzem, ha Louis mellettem van, akkor nem számít, hogy hol vagyok és mennyire félek képes vagyok megnyugodni és átadni magam a biztonságának, még ha először nem is hittem benne.

   - Ezt, hogy érted? - fordul felém Perrie. - Ne aggódj ez még biztosan eltart pár percig - biccent a fiúk felé. 

  - Nem tudom, hogy a fiúk mennyit meséltek nektek a mi találkozásunkról, de nem indult valami fényesen - kezdek bele. - Aznap érkeztem haza, amikor egymásnak ütköztünk a szakadó esőben, amiért természetesen engem állított be hibásnak, pedig ő volt az oka... majd megjelent a kávézóban is, ahol dolgozom, de nem kért bocsánatot. Ám következő alkalommal, nem Liam jött a kávékért, hanem ő, viszont én akkor már tudtam a dologról, vagyis a feltételezésről és ő ezt észrevette rajtam és amilyen jól indult a beszélgetésünk olyan rosszra váltott át... De utána segített rajtam, amikor szükségem volt rá és nem éreztem magam a társaságában rémültnek, hanem sokkal inkább biztonságot nyújtottak az ölelő karjai. Aztán egyre többet találkoztunk és beszélgettünk, majd amikor jobban megismertük egymást, azt mondta, hogy én vagyok az a személy, aki tud neki segíteni, hogy ne akarjon rossz dolgokat művelni... persze én féltem a hírességgel való kapcsolatoktól, így próbáltam tőle távol maradni, de az volt a baj, hogy nem jött össze... most meg már ti is tudják, hogy állunk egymással.

  A lányok döbbenten néztek rám, gondolom nem tudták az egész sztorit, bár így is egy fontos részt kihagytam belőle, de ha nem muszáj soha többet nem akarok róla beszélni.  

  - Figyelj, Pam - szólal meg Sophia pár másodperc után. - Tudom, hogy ez most nem ide tartozik, de most jutott eszembe. Ahogy beljebb mentek biztosan lesznek majd riporterek, akik megállítanak titeket...

  - Igen, erről már Louis is beszélt - sóhajtok fel.

  - Nem kell tőlük megijedni, csak vigyázni kell, hogy amit mondasz ne legyen kifordítható. Ha megakadsz egy kérdésnél, akkor tudasd valahogy Louissal és ő segít majd. 

  - De arra nagyon figyelj, hogy mit válaszolsz, mert az első interjún döntik el, hogy milyen ember is vagy. Jó benyomást kell rájuk tenni és akkor minden rendben lesz. 

  Nem igazán nyugtattak meg a lányok, de ők csak azt mondták el, amire oda kell figyelném és ezért hálás vagyok nekik. Segíteni akarnak, én pedig olyan lánynak akarok tűnni Louis mellett, aki nem hoz szégyent a barátjára, akivel szívesen látják majd. Tudom, hogy sikerülni fog, csak nem szabad elkezdenem a makogást, mert akkor az a fal, ami már felépült bennem a nyugalom terén, pillanatok alatt összeomlik majd.

  - Azt hittem nem tart ilyen sokáig - sóhajt fel Lou, amint mellém ér. - Bent találkozunk srácok - szól oda a többieknek, majd indulunk el. - Minden rendben?

  - Persze, már sokkal jobban vagyok - nyugtatom meg. - Nem mondom azt, hogy egyáltalán nem izgulok már, mert az hazugság lenne, de jól vagyok. 

  A lányoknak igazuk volt, alig volt már csak tíz méter a bejáratig, amikor egy fiatal nő elkapott minket. Persze a pulzusom egyből az egekbe szökött, de nem mutattam ki. Amiután köszönt nekünk legelső kérdése az volt felénk, hogy Ki ez a gyönyörű lány melletted, Louis? amire Louis megszorítva a kezem rávágta, hogy a barátnője. Bevallom egy pillanatra megdermedtem, de hamar összeszedtem magam és bemutatkoztam, mert tudom, hogy így helyes. Kaptunk néhány kérdést, bár a legtöbbre inkább mellé beszéltünk, mivel az igazságot nem mondhattuk el, de ahogy észrevettem nem tűnt fel neki semmi sem. Aztán áttért Louis ügyére, amitől persze kicsit felkapta a vizet, de sikeresen kordában tudta tartani az indulatait, így nem lett semmi baj. 

  - Ha bármi történne szólj, nem számít, hogy éppen mit csinálok ide jövök abban a pillanatban, rendben? - fogja kezei közé az arcom.

  - Louis, jól leszek - nézek szemeibe. - Ha ezt kibírtam, ami pár perce volt, akkor ez is menni fog. Nem kell értem aggódni, itt lesznek a lányok, de megígérem, ha baj van szólok.

  - Rendben - dönti enyémnek a homlokát. - Még mindig úgy gondolom, hogy nem kellett volna velem jönnöd, de örülök, hogy itt voltál velem, amikor szükségem volt rád - nyom egy puszit az orromra, majd megfordul és az asztaluk felé kezd sétálni, mire én sóhajtva helyezkedem el.

  - Hát akkor kezdődjön a műsor - csapja össze tenyereit Perrie.

  Ahogy múlt az idő egyre felszabadultabbnak éreztem magam, így könnyen ment a körbetekintés. Még soha az életben nem volt ennyi hírességgel körülvéve, így a lányok jól szórakoztak rajtam, amikor kicsit meglepődve bámultam a mellettem elhaladó Ed Sheeran-ra vagy James Arthurra. Modellek, énekesek, színészek vettek körül és én úgy éreztem mintha mindenki fehérbe lenne öltözve körülöttem, csak én lennék feketében. Tisztában vagyok vele, hogy nem illek ebbe a környezetbe, de nem is azért jöttem, hogy ez megváltozzon, hanem a barátom miatt. Azért, hogy támogassam. 

  A fiúk léptek fel harmadiknak, így még az elején túlestek az éneklésen, ami sokkal szebb volt, mint ahogy a próbán hallottam. Úgy mozogtak és énekeltek, mintha senki sem lenne ebben a hatalmas teremben, pedig ha jól körbenéz az ember feltűnik neki, hogy ezren biztosan vagyunk, ha nem többen. A fellépés után, már csak azon kellett aggódniuk, ahogy nekünk is, hiszen mi nekik szurkolunk, hogy kapnak-e díjat. Persze kaptak, nem is egyet. A négyből hármat nyertek meg, ami boldoggá tette őket. Tisztán emlékszem, hogy Liam azt sem tudta, hogy mit mondjon mikor először mentek átvenni a díjukat, így Harry kezdett beszélni a köszönetről. Rengeteg énekest láttam élőben énekelni, így amikor vége volt az átadónak meglepődtem, hogy nem csak egy teremben lehettem velük, hanem még velük is fogok bulizni, hiszen az after partyra szinte mindenki eljött.

  Bevallom mi, Louissal nem maradtunk olyan sokat, mint a többiek, de ez érthető, hiszen fárasztó volt a nap és a kedves barátom nem szerette volna, ha még ennek is ki kéne tennem magam, így beleegyeztem, amikor menni készült. Nem bántam meg, hogy eljöttem vele, ahogy azt sem, hogy holnaptól címlapra kerülök, megérte. Miatta megérte.

***

  A napok teltével egyre több újságban láttam magam, egyre több és több cikk jelent meg rólunk, ami kicsit feszülté tette a közlekedést, hiszen szinte mindig a nyomomban voltak. A családom nem igazán örült, hogy nekik nem szóltam a kapcsolatomról és újságból kellett megtudniuk az egészet, ahogy azért sem voltak oda, hogy Louis lett a választottam. Ők sosem voltak olyan emberek, akik hittek a pletykáknak, de úgy látszik ha én is benne vagyok a dologban akkor felmerül bennük, hogy talán igaz is lehet, amit írnak. Ezért nem okolom őket, hiszen csak engem akarnak védeni. 

  A munkahelyemen is mindenki másképpen viselkedett velem, vagy a közelemben, Alicen kívül, ami nem kicsit zavart. Azon pedig teljesen ledöbbentem, amikor a főnököm, aki eddig mindig leszólta a ruháim, most azt mondta milyen jól állnak. Meglepő nem? Az ember barátja híres lesz és már másképpen tekint rád az összes ember.

  Igaz én is változtam egy kicsit, de nem sokat. Csak az különbözik bennem, hogy a szőke hajamban már találhatók kék tincsek, amikért Louis teljesen oda és vissza van. Nem tudom, hogy mi tetszik neki annyira benne, de van egy olyan érzésem, hogy ennek köze van a szeme színéhez. 

  - Kérlek csinálj valamit - könyörgök Alicenek. - Egyszerűen nem bírom tovább. Vagyis bírom, de könyörgöm meddig kell úgy bámulni, mintha valami főnyeremény lennék?

  - Szokj hozzá kislány - nevet fel. - Ez nem fog egyhamar eltűnni, de ha nem veszed figyelembe, akkor szép lassan hozzászoksz az egészhez. 

  - Könnyű ezt mondani, mert nem téged bámulnak egész áldott nap.

  - Ez igaz, de nem is vagyok az a lány, akit otthon legtöbbször a barátja várja - vág vissza - szóval csak hallgass!

  A telefonom hangereje munka közben le van húzva, csak szünetekben veszem vissza egy rövid ideig, amikor természetesen megállás nélkül pityeg. Mint minden híresség barátnőjének, nekem is meg kell birkóznom az utálkozókkal, ami az elején nagyon nem ment könnyen. Louis azt tanácsolta, hogy töröljem a profilom, de nem fogom megtenni. Tudnom kell mit gondolnak rólam, még ha az nem is tetszik és el kell fogadnom, hogy ők csak magukat tudják elképzelni a kedvencük mellett...

  - Még mindig jönnek? - szól hozzám halkan Alice.

  - Megállás nélkül, de már nem igazán érdekel, csak néha amikor amúgy is szomorú vagyok és beleolvasok még jobban elmegy  kedvem, de ha jó hangulatban vagyok, akkor nem bánt a dolog. Louis azt mondta és a többiek is, hogy ez egy idő után abba fog majd maradni, csak ki kell várjam.

  Igazság szerint most sem lett volna szükségem arra, hogy megnézzem mi történik a neten, csak azért mentem fel, hogy lássam Louis jelzett már. Ma van interjújuk és biztos vagyok benne, hogy én is szóba kerülök majd, így kíváncsi vagyok mi volt, ahogy arra is, hogy bírta az ügyével való kérdéseket, ugyanis még mindig semmi fejlemény. Ugyanazt mondják, mint mondták, hogy bűnös, de még bizonyítékuk nincs rá, hogy ő volt, csak az, hogy a lányon tényleg erőszak nyomai voltak, de más semmi. Ez pedig még nem azt jelenti, hogy aki azt tette vele, Louis lenne. 

  Én azóta csak egyszer találkoztam Maggievel, de akkor is a saját mondandójánál maradt. Van egy sejtésem, hogy miért teszi ezt és igazából egy jelöltem is van rá, hogy ki tehette meg mindezt vele, de úgy látszik túlságosan fél tőle, de ha ez így megy tovább akkor Louis ártatlanul fogják lecsukni... a következő tárgyaláson dől el minden és én nem akarom, hogy az legyen a vége, mint az összes rémálmomban ezzel kapcsolatban. 

  - De nagyon elgondolkodott valaki - hallom meg az ismerős hangot, mire ijedtemben ugrok egyet. - Nem akartalak megijeszteni, szépségem - mosolyog rám - csak én vagyok - hajol át a pulton, majd ad egy csókot.

  - Szia - lehelem. - Pont rád gondoltam - közlöm vele, mire a mosolya lehervad arcáról. - Valami rosszat mondtam?

  - Nem, csak amikor bejöttem úgy néztél ki, mint aki éppen szellemet látott, szóval nem akarom tudni, hogy mire gondoltál velem kapcsolatban, bármi is volt az, nem fog megtörténni, ebben biztos lehetsz - fogja meg a kezem. 

  - Én is azt szeretném, hogy igazad legyen, de ott van annak is az esélye, hogy nem így alakulnak majd a dolgok....

  - Így fognak - mondja komolyan. - Szerintem ma ne nyisd ki a közösségi oldalaid, mert olyan szép dolgokat mondtam rólad, hogy szerintem nem kedves szavakkal illetnek majd, de tudnod kell, ha nem bírod már őket tovább, akkor cselekedhetek is.

  - Nem kell Louis, nem olyan vészesek - sóhajtok el. - Mehetünk? Mára már végeztem és igazán jól jönne valami kaja, mivel nem volt időm még enni - közlöm vele, ő pedig boldogan vágja rá, hogy igen, majd kezeinket összekulcsolva indul ki az épületből.

  Pár hét alatt már megszoktam a kérdezősködést és a fotókat, de még mindig zavar, viszont már képes vagyok vele együtt élni. Remélem akkor is menni fog, amikor majd vége lesz az utolsó tárgyalásnak, ami hamarosan bekövetkezik.