2015. január 4., vasárnap

2.rész


"A beburkolt fiú, nem is olyan ismeretlen?"



Pamela May Graham
London 2014.06.14.


  De utálom én a hétfő reggeleket. Igazság szerint nem is a nappal van bajom, hanem a korán keléssel. Sosem voltam olyan lány, aki hamar ráveszi magát, hogy kikeljen az ágyból. De, ha jól belegondolunk nem is létezik ilyen személy a Földön. Szinte biztos vagyok benne, ha tehetnék akkor egészen délig lustálkodnának, még akkor is, ha könnyen megy nekik a kelés, de természetesen nem lehet, mivel valamiből meg is kell élniük, ahogyan nekem is.
  Marcus nem igazán olyan főnök, aki eltűri a későket, igazából szinte semmit sem tűr el. Neki majdnem semmi sem jó, amit én vagy a többi beosztottjai csinálunk. Még szerencse, hogy a céget nem csak ő vezeti, mert ha így lenne, akkor inkább éhenhalnék, minthogy neki dolgozzam. Van egy húga is, aki társtulajdonos. Legtöbbet ő van bent, de néha Marcus is benéz, ami általában veszekedéssel végződik. Ha Lana nem lenne ott, biztos vagyok benne, hogy egyikünknek sem lenne már munkája. Nem azért mert kirúgna minket, bár mindegy vágya az, szerintem, hanem, mert mi mondanánk fel. Marcus egy elviselhetetlen személy, fogalmam sincs, hogy bírják elviselni őt a gyerekei és a felesége.
  Ezekkel a gondolatokkal löktem le magamról a takarót. 6:35 néztem meg az órát. Minden vágyam ilyen korán kelni, de kell a pénz szóval semmit sem tudok tenni ellene. A talpam a padlóra fektettem, majd egy sóhajtás keretében felálltam. Lassan az ablakhoz lépkedtem, majd kihúztam a sötétítőket. Természetesen, ahogy kinéztem szinte még sötét volt kint, de ez minden bizonnyal a tegnapi esőnek köszönhető, nem pedig annak, hogy a nap még nem kelt fel, mert ő már rég fent van. Az utcára nézve észreveszem a siető embereket. Ha jobban belegondolok akkor még szerencsém is van, hogy csak háromnegyed nyolcra kell bent lennem, nem pedig hétre, mint ezek az emberek. Sóhajtva fordulok az asztalom felé, majd felveszem róla a telefonom, ami már teljesen feltöltődött. Egyetlen egy el nem olvasott üzenetem van, mielőtt még megnézném pontosan tudom, hogy ki küldte. Sam! Úgy tudtam, csak ő szokott nekem 11 óra után üzenetet írni, minden egyes nap, ezért is szoktam rezgőre venni a telefonom éjjel. Morogva megnyitottam az üzenetet, majd olvasni kezdtem.

"Szia Pam! Ha jól tudom ma délután érkeztél meg Londonba. Szeretnék veled találkozni és megbeszélni néhány dolgot. Remélem bent leszel, mert reggel majd benézek. Hiányzol. xx S."

  A francba már nem akarok vele találkozni! Még azt sem tudom mit mondjak neki, mert minden bizonnyal ő azt akarja, hogy folytassuk, de én már nem élvezem vele, már nem olyan, mint az elején volt a kapcsolatunk. Nem érzem azt a tűzet, amit akkor éreztem, de ő ezt nem érti meg, képtelen elfogadni, hogy már nem kell nekem.
  Telefonom az ágyra lököm, majd szemforgatva lépek be a fürdőbe, ahol a fejem tetejére kötöm hosszú hajam, majd levetem magamról a hosszú pólóm és beállok a zuhanyzó alá. Gyorsan bedörzsölöm a bőröm tusfürdővel, majd leöblítem magamról és belecsavarom a testem egy fehér törölközőbe. A tükör elé állva, kiveszem a pohárból a fogkefém, nyomok rá egy kis krémet, majd súrolni kezdem vele a fogaim.
  Miután végzek, mosolyogva veszem tudomásul, hogy nem is nézek ki olyan rosszul, annak ellenére, hogy csak hat órát aludtam. Kiléptem a kis fürdőmből, majd megálltam a szekrényem előtt. Kihúztam a fiókom és kivettem belőle egy fekete alsóneműt, amit magamra is kaptam, ezek után kinyitottam a szekrényt és azon kezdtem gondolkodni, hogy mit is vehetnék fel. Végül egy fekete testhez simuló nadrágot választottam és felülre, pedig szintén fekete átlátszó inget, amin keresztek vannak. Félre ne értsétek nem vagyok én vallásos, egyszerűen csak szeretem az ilyen cuccokat, nem csoda, hogy jó pár ilyen pólóm van még valahol elrejtve a szekrényben. Az én stílusom, úgy gondolom eléggé egyedi. Szeretek a divat szerint is öltözködni, de leginkább a magam feje után megyek.
  Miután felvettem őket és belebújtam a fekete cipőmbe, visszasiettem a fürdőbe, majd kibontottam a hajam, ami egyből a vállaimra omlott. Megfésültem hosszú szőke tincseim, majd feltettem egy kis szempillaspirált és már kész is voltam. Nem igazán használok sok sminket, maximum mikor bulizni megyek, de azért szeretem magam jól érezni a bőrömben és úgy gondolom, ahhoz nekem nincs szükségem egy kiló sminkre, ami az én elképzeléseimben nem szépít, hanem inkább elcsúnyítja a lányok arcát.
  Amint kiléptem a szobámból, rögtön megpillantottam Pufulecet, aki pontosan felém tartott. Vigyorogva guggoltam le, majd simogattam meg a kedvencemet. A tálja felé pillantottam és jól gondoltam, hogy már teljesen üres lesz. Az utam apró konyhámba vezetett, ahol megtöltöttem vízzel a kutyusom tálját, majd a másikat is a kedvenc táplálékával. Visszatettem a helyére, mire ő azonnal neki is látott falatozni, én is visszamentem és töltöttem magamnak egy pohár tejet, mivel kávét főzni már nem volt időm, majd iszok a munkahelyemen. Miután megittam és megpaskoltam Pufulec fejét, felkaptam a bőrdzsekim és a táskám, amiben remélem minden benne van és kiléptem a lakásomból. Az ajtót kétszer is megnéztem, hogy be legyen rendesen zárva, majd leindultam a lépcsőkön, szerencsémre csak a másodikon lakom, így nem kell olyan sokat menni.
  Kiérve megcsapott a hideg levegő, de nem is törődtem vele, hanem rohanni kezdtem, hogy még időben beérjek. Nem vagyok valami odafigyelő ilyen kora reggel, így jó pár embernek neki is mentem, akiktől bocsánatot kértem majd rohantam tovább. Pont időben estem be az ajtón. A tekintetem egyből a pultra kaptam, ahol ma állni fogok, de meglepetésemre nem Alice állt ott, mint általában, hanem egy másik lány, Nina, aki történetesen ki nem állhatok. Mindig mindenért nyafog és végül mindig arra jutunk, hogy inkább megcsináljuk helyette, csak hagyja már abba.
  - Jó reggelt! - köszönök neki, mosolyt erőltetve az arcomra. Az ajtón megforgatom a táblát 'Close'-ról 'Open'-ra.
  - Jó reggelt neked is Pam! - mosolyog rám. - Pam? - szólal meg halkan, mire én felé kapom a fejem. - Marcus most érkezett meg és nem igazán tetszett neki, hogy még nem voltál itt.
  - A pokolba! - káromkodom el magam. - De hát nem is késtem. - sóhajtom. - Mindegy, kibírom valahogy és köszi, hogy szóltál. - csak biccent, én pedig el is tűnök az öltözőben.
  Lerakom a táskám, majd a dzsekim, míg a telefonom a zsebembe csúsztatom és visszaindulok a pulthoz, ahol sajnos már Marcus is ott áll.
  - Jó reggelt! - motyogom, mire ő csak egy dühös pillantás küld felém. Baszd meg! Olyan nehéz lenne egyszer az életben kedves lenni a beosztottjaiddal? De hát mit várok tőle?! Inkább semmit sem mondok, úgyis tudom, hogy mindjárt leszid vagy a ruháimért vagy azért mert késtem - ami nem is igaz - esetleg mindkettőért. Ez a hét is szépen indul.
  - Pamela! - mordul rám, mire én szemforgatva fordulok felé. - Egyszer az életben megtennéd, hogy nem játszod a hercegnőt és időben érkezel az állásodra vagy talán azt szeretnéd, hogy kirúgjalak.
  De hát én időben érkeztem és úgysem rúgnál ki! - pofázik vissza a belső énem, de persze ezt hangosan nem merném kimondani.
  - Sajnálom, többet nem fordul elő. - mondom megbánóan.
  - A sajnálatoddal semmit sem érek. - morogja. - Nem azért fizetlek, hogy kés! - forgatja a szemét, mire nekem kedvem támad lenyomni neki egyet. - Különben mi a franc van már megint rajtad? - kérdi összeszűkült szemekkel. Csodás! Nem elég, hogy leszid azért, amit nem is tettem még a ruhámba is beleköt. - Nem megmondtam neked, hogy ez nem divatbemutató? Ide normális ruhákba kell jönnöd nem pedig ilyenekbe. - mutat rám.
  - Mi a franc ez a kiabálás? - jelenik meg hátulról Lana. Köszönöm Istenem! - Marcus. - nyom egy puszit az arcára.
  - Szia Lana! - viszonozza a gesztusát. Jó, hogy vele kedves, minket meg úgy ugráltat, mintha a kutyái lennénk. - Többet ne gyere ilyen ruhába, rendben Pamela? - néz rám. Már éppen megszólaltam volna, de Lana megelőzött.
  - Marcus. - sóhajtja. - Semmi baj nincs Pam ruháival, ne beszélj vele így, mert ő az egyik legjobb kiszolgálónk. És pont ezekkel a ruháival vonzza a vevőket, szóval inkább meg kéne neki köszönnöd, hogy vevőket hoz, nem pedig leszidni a semmiért. - egy őszinte mosolyt küldök felé, majd beállok a helyemre, ahonnan persze Nina eltűnt.
  - Jó rendben. - sóhajtja Marcus. - Nekem most mennem kell, majd még találkozunk. - néz rám miközben az utolsó szavakat mondja. - Szia húgi. - öleli meg. Megvárom, míg kisétál, majd morogni kezdek az orrom alatt.
  - Barom! El sem késtem és a ruháimmal sincs semmi baj! - morgom, mire egy halk kuncogást hallok meg magam mellől, oda fordulok és döbbenten veszem tudomásul, hogy Lana még mindig ott áll. - Nézd sajnálom, nem úgy értettem. - mentegetőzők egyből, de ő csak legyint egyet.
  - Semmi gond Pam, igazad van. - mosolyog, mire én kifújom a bent tartott levegőt. - Én hátul leszek, ha kellek csak szólj, de tudom, hogy ügyes vagy te és megoldod. - mosolyog rám. - Alice lebetegedett, de azt mondta holnap már jön. - teszi hozzá, majd eltűnik az ajtó mögött.
  Hát ezen is túlléphetek. Leszidtak a semmiért, de szerencsére Lana mellém állt. Sosem értettem, hogy mi baja van velem. Igaz, senkivel sem kedves, de velem egyáltalán nem az, amit én csinálok az sosem jó neki, pedig én vagyok a legjobb mindenki közül, ezt Lana is nem egyszer mondta már nekem. A vendégek imádnak, ahogy én is őket. Miután megittam a reggeli kávémat, már meg is érkezett az első vendég. Mosolyogva emelem fel a fejem és természetesen a várva várt személyt pillantom meg, de most nem egyedül jött, hanem egy kapucnis napszemüveges sráccal. Gondolom egy másik bandatag, de így nem ismerem fel és annyira nem is igazán érdekel.
  - Sziasztok, a szokásost Liam? - köszöntöm őket.
  - Szia Pam. - mosolyog rám Liam. - Igen kérlek. - biccent. A mellette álló fiú meg sem szólal, ahogy észreveszem nem csak nekem kezdődik rosszul a hetem. Azonnal készíteni kezdem a rendelésüket, miközben néha oda-oda pillantok a beburkolózott fiúra, aki duzzogva áll ott. - Hol van a barátnőd? - kérdezi kuncogva.
  - Lebetegedett, de holnap már itt lesz nyugodj meg. - nevetek fel. - Ezt nem lenne szabad elmondanom, de imád téged, ha tudná, hogy szingli vagy már biztosan bepróbálkozott volna, ha lenne hozzá bátorsága.
  - Kedves lánynak tűnik, de nekem most kapcsolatom van és nagyon boldog vagyok vele. - mosolyog.
  - Tudom és lehet kicsit késve, de gratulálok nektek. - teszem eléjük a kávékat. - Jó fogyasztást! - teszem hozzá. Mire megfordulok, hogy odaadjam a visszajárót, már csak Liam van ott.
  - Louis hová tűntél? - kérdi megfordulva, de az említett fiú már kint van az ajtón. - Bocs, hogy ilyen bunkó. - fordul vissza felém. - Nem szokott ilyen lenni, csak sok van a vállán, de gondolom ezt te is tudod. - sóhajtja.
  - Semmi baj. - mosolygok. - Nem tudom mi van vele, mivel csak tegnap értem haza, de bármi is történt megoldjátok majd. - bíztatom őket.
  - Remélem. - biccent. - Köszi a kávékat. - veszi el őket. - További szép napot!
  - Neked is! - köszönök el tőle.
  Csak akkor kapok észhez, mikor már távoztak. Azt mondta, hogy Louis? Ugye jól emlékszem, hogy ezt a nevet említette?! Hát persze! Ki más is lehet ennyire bunkó? Nem elég, hogy tegnap nekem jön és még neki áll feljebb, ma még arra sem képes, hogy köszönjön a szemétje. Pukkadjon meg! - mérgelődök magamban. Eddig nem igazán érdekel, hogy mi a francot csináltak már megint, de most már biztosan megnézem mikor hazaérek!
  A nap hátralevő része könnyen telt, nem volt olyan nagy felfordulás. Furcsa módon Nina sem nyavalygott annyit, mint szokott, így nem is borultam ki. Na jó egyszer igen, de annak az oka is megvolt. Nem igazán díjazom, ha letaperolnak, miközben felveszem a rendeléseket. A perverz megjegyzéseket már megszoktam, de ezt nem és nem is akarom! Szerencsémre Sam nem jött még be, pedig már mindjárt vége a műszakomnak, de amint csak erre jártak a gondolataim kinyílt az ajtó és balszerencsémre pont ő lépett be rajta! Én és a hülye gondolataim! - morgom magamban.



Sziasztok! Sajnálom, hogy nem tegnap tettem ki a részt, de egész nap az ágyban feküdtem, de most itt van és remélem tetszeni fog. Remélem ezentúl nem kell majd várnotok rá és minden egyes szombaton sikeresen ki fogom tudni tenni a részeket, mert itt csak ki kell tegyem, ugyanis jó pár rész előre van megírva. Köszönöm az olvasókat, akik egyre jobban gyűlnek, nagyon örülök nekik és a bíztatásoknak is! Remélni tudom csak, hogy továbbra is mellettem lesztek majd! Jó olvasást!
Várom a véleményeiteket!

6 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Erre én csak annyit mondok: én titeket imádlak!

      Törlés
  2. Imádom!!! Nagyon várom a kövi részt!!!! :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szupi a történet! Siess a kövi résszel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Már olvashatod is :D

      Törlés