2015. január 10., szombat

3.rész


"A cikk, mire sosem számítanál!"


Pamela May Graham
London 2014.06.14-15.

  A mosoly azonnal lefagyott az arcomról. Más lány vigyora csak nagyobb lesz, ha meglátja a kedvesét, nem pedig eltűnik az arcáról, hát velem ez nem így van. Igazából együtt sem vagyunk, de ő ezt nem tudja elfogadni. A szünetbe is csak azért mentem bele, mert azt hittem, hogy megszabadulok tőle egy ideig, de hát tévedni emberi dolog nem? Ő nem, hogy időt adott volna nekem, csak egyre többet láttam. Miközben együtt voltunk nem ült minden reggel a kávézóban, de azóta mindig látom és már elegem van belőle. Tudom, hogy nem tilthatom meg neki, hogy ide jöjjön, de akkor is. Ez a kávézó van a legmesszebb tőle. Két sarokra a házától is van, de ő pont ide jön és innen már biztosan tudom, hogy nem a kiszolgálásért van egyfolytában itt, hanem miattam. Magabiztosan lépkedett felém, én pedig megpróbáltam nem dühösen nézni rá.
  - Szia! - erőltetek egy mosolyt az arcomra. - Mit adhatok?
  - Szia. - hajol át a pulton, majd egy puszit nyom az arcomra. - Egy feketét. - adja a válaszát, kérdésemre. - Meddig dolgozol?
  - Még egy órát. - sóhajtom. Gondolom ő azt hiszi, hogy ez azért volt, mert fáradt vagyok, de ez egyáltalán nem így van. Miatta van, csakis miatta! - Miért kérded?
  - Mert szeretnék veled beszélni, csak az a baj, hogy nekem edzésem lesz egy óra múlva. - morogja. - Nem itt terveztem ezt megbeszélni, de már nem bírom tovább nélküled szükségem van rád. - néz a szemembe, de én azonnal elkapom azt.
  - Nézd Sam. - sóhajtom. - Én már nem érzem azt, amit régen éreztem. A szünetbe is csak azért mentem bele, hátha találsz valakit és így engem elengedsz, de nem így lett. Te egyre inkább csak ragaszkodni kezdtél hozzám. Sajnálom, de nekem ez nem megy, én végleg szakítani akarok veled. - közlöm vele, érzelemmentesen.
  - De hát én szeretlek, nem tudnék nélküled élni. - néz rám szomorúan. - Nem akarlak elveszíteni, nekem csak te vagy.
  - Tudod. - nézek a szemébe. - Eleinte azt hittem, hogy te vagy az igazi. Nagyon jól éreztem magam veled, de idővel eltűnt az a tűz, amit annyira szerettem a kapcsolatunkban. Már nem tudtál meglepni, ismertem minden mozdulatod és ez kezdett unalmassá válni, sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de végleg szakítok veled.
  - Ezt nem teheted velem! - emeli feljebb a hangját. - Én mindent megtettem érted, te most csak úgy eldobsz magadtól, azt már nem!
  - Sam, halkabban, mindenki minket néz és ez a munkahelyem, amire még szükségem van. - sziszegem.
  - Szarok rá! - vágja rá. - Nem dobhaszt! Te nem!
  A kávézóban lévő emberek tekintete közöttünk cikázik, mire én kezdek egyre feszültebb lenni. Nem hiszem el, hogy a munkahelyemen csinálja ezt! Nem tudom felfogni, miért olyan nehéz megérteni, hogy nekem már nincs rá szükségem!
  - De igenis megtehetem! - csattanok fel. - Szóval, kész, vége! Menj el és ne is gyere vissza! - mondom egyenesen a szemébe nézve.
  - Mi ez a kiabálás, már megint? - jelenik meg Lana. - Pam, ki ez a fickó? - néz rám. - Kidobjam?
  - Már menni készült. - fordulok feléje, majd vissza Samhez és az ajtó felé bökök.
  - Ezt még nem fejeztük be! - morogja.
  - Ó, de még mennyire, hogy befejeztük! - vágom rá. Megvárom, míg kimegy, majd kiengedem a bent tartott levegőm. Nem igaz, hogy itt csinálja ezt velem. - Sajnálom Lana, nem így akartam, csak felkapta a vizet.
  - Hát a helyében én is felkaptam volna, ha dobni akarna egy ilyen szép lány. - mosolyog rám megértően. - De a lényeg, hogy már elment. - simogatja meg a karom. - Mára végeztél, hazamehetsz, hogy kipihend magad. - teszi hozzá lágyan.
  - Köszi, Lana! - mosolygok rá. - Ígérem többet nem fordul ilyen elő. - bólint, majd ismét eltűnik. - Sajnálom Nina, de én most lelépek, remélem az utolsó egy órát kibírod egyedül. Nincsenek sokan, szóval nem lesz sok dolgod.
  - Megleszek. - biccent. - Egy igazi bunkó barátod. - teszi hozzá.
  - Csak volt barátom. - javítom ki, majd belépek az öltözőbe.
  Miután magamra kapom a kabátom és a táskám is kezembe veszem, elhagyom a kávézó területét. A gondolataim arra az időre kalandoznak, amikor még boldog voltam azzal az emberrel, akit alig pár perce dobtam ki. Emlékszem mikor egy hétvégén azzal állt elő, hogy utazzunk el, csak mi ketten pár napra, amibe én belementem egyből. Egy erdőbe mentünk, ahol végig kettesben voltunk. Még most is emlékszem, ahogy a karjaiban tart és szorosan ölel, miközben az suttogja, hogy nem akar elveszíteni. Hát igen, ez mára már sokat változott. Már nem vagyok vele boldog, így sokkal jobb lesz nekem nélküle. Pontosan tudom, hogy nem lesz olyan egyszerű lekoptatni, hogy nem most láttam utoljára, de megbirkózom vele.
  Elég hamar hazaértem, így még a vihar előtt, ami egész úton közeledett be tudtam zárni a konyhában az ablakot. Pufulec, boldogan csóválta a farkát, mikor meglátott, én pedig vidámon mosolyogtam rá. Ezt a gyönyörű kutyát még anyuéktól kaptam a születésnapomra. A neve pedig azért lett Pufulec - ne nevessen ki senki sem - mert amikor anyáék meglátogattak én éppen azt ettem és a kiskutya is beletolta a fejét az egész tálba.
  Leültem a nappaliban lévő kanapéra, majd a kezembe vettem az asztalon heverő laptopomat. Itt az idő, hogy kiderüljön végre mit műltek már megint. Pufulec levetette magát mellém, majd morogni kezdett, megsimogattam és egy puszit nyomtam a feje tetejére, mire ő behunyta a szemeit, én pedig visszatérhettem a kutatáshoz. Megnyitottam a google-t, majd bepötyögtem One Direction botrány, amint megnyomtam az enter-t rengeteg cikk jött be, én pedig csodálkozva olvastam a címeket. 'Louis Tomlinson tényleg bántalmazott egy kislányt?' vagy 'Louis Tomlinson tényleg átesett a ló másik végére, már nem képes még magát sem kontrolálni?' de volt egy, amin megakadt a szemem 'Louis Tomlinson megerőszakolta egyik rajongóját?!'. Nem hittem a szememnek. Megerőszakolta, tényleg azt írja ott? Rákattintottam, majd türelmetlenül vártam, hogy betöltődjön az oldalt.

Louis Tomlinson megerőszakolta egyik rajongóját?!


 A híres Brit fiúbanda egyik tagja, újabb botrányba keveredett?
  A One Direction legidősebb tagja, Louis Tomlinson hatalmas botrányba keveredett. A 22 éves fiú, szerda éjjel Londonban bulizott a barátaival, a híres Funky Buddha nevezetű szórakozóhelyen. Az ott lévők azt mesélték, hogy Louis nagyon sokat ivott, egy kicsit túl ment a határon, szinte alig volt magánál, de nem hagyta el a helyet, helyette inkább tovább szórakozott. Annak ellenére, hogy egy gyönyörű szép és tehetséges modell barátnője van, név szerint Eleanor Calder, nem egy lánnyal táncolt aznap éjjel. Köztük volt a fiatal Maggie Dilorentis (19) is, aki egy táncnál jóval többet kapott. Louis barátai azt nyilatkozták, hogy ők nem látták együtt a két fiatalt, ám ők sem tudtak megesküdni rá, mivel bennük is volt néhány pohárral. 
  Maggie azt nyilatkozta másnap a rendőrségen, hogy Louis Tomlinson megerőszakolta őt. Lássuk mit mondott a lány: "Louis nagyon erőszakos volt velem. Erőszakkal csókolt meg, majd jártatta rajtam a mocskos kezeit. Én nem ittam annyit, így még most is tisztán emlékszem minden érintésére. Hiába kértem, hogy engedjen, hogy ne érjen hozzám, nem hagyott békén. Azt is megígértem neki, hogy egy szót sem szólok senkinek sem erről, de ő mégsem eresztett. Inkább csak még erőszakosabb lett és az akaratom ellenére is ágyba vitt." A lány kisírt piros szemekkel jelent meg a rendőrségen és mesélte el mi is történt pontosan kettőjük között. A lány még csütörtökön feljelentés tett az énekes ellen, ami még most sem zárult le és valószínűleg nem is fog még egy ideig. 
  Louis természetesen mindent tagad! Bár ő sem emlékezik pontosan mi is történt, de biztos benne, hogy ő erre nem lenne képes. A barátai mellette állnak, bár azt egyikünk sem tudja, hogy mennyire bíznak meg a barátjukban. Hiszen az ital olyan dolgokat is képes kiváltani az emberről, amit sosem gondolt volna. 
  A rajongók ki vannak akadva! Folyamatosan kérdésekkel bombázzák a fiút, vagy esetleg nem éppen kedves szavakkal fejezik ki véleményeiket. 
  Az pedig egy másik kérdés, hogy mit gondol erről Louis családja és a barátnője?! Ők vajon bíznak benne és mellette lesznek, ha a dolgok tovább fajulnak? Az is lehet, hogy ez a baklövés fogja majd a One Direction vesztét okozni? Vagy a két fél valamilyen módon megegyezik egymás között? Minden kiderül majd az elkövetkezendő napokban. Addig is kívánunk kitartást neked, Louis!
Barbara Blue!

  Döbbenten olvastam a sorokat. Egyszerűen képtelen voltam hinni a szememnek! Louis megerőszakolt egy lányt? Tényleg megtette volna? Igaz a részegség a legrosszabb énjét hozza elő az embereknek, de erre is képes lenne csak a pia miatt? Annyi kérdés cikázott a fejemben, de hiába tettem volna fel őket, senkitől sem kaptam volna válaszokat. 
  Azt hiszem most már értem, hogy miért volt olyan mérges mikor nekem jött. Igazából nem is rám haragudott, hanem csak elege volt mindenből, amit megértek. Azt hiszem nálam is elszakadna a cérna, ha ilyet terjesztenének rólam, még akkor is, ha én sem vagyok biztos magamban. 

***

  Reggel sietnem kellett, mivel kicsit elaludtam, bár azt pontosan tudom, hogy Marcus kétszer egymás után nem jelenik meg azért még nem akartam elkésni. Mivel kint meleg volt, felvettem egy fekete rövidnadrágot és egy fehér pólót, meg egy halvány rózsaszín cipőt és már rohantam is. 
  Mire odaértem azt hittem már ki lesz nyitva az ajtó, de nem így volt. Én nyitottam ki a saját kulcsommal, majd léptem be az ajtón és fordítottam el a táblát. Furcsa volt, hogy sem Alice sem Lana nem volt még itt, hiszen ők sosem szoktak késni. A táskám lelöktem, majd visszamentem a pulthoz és megnéztem, hogy nem írtak vagy hívtak-e. Lana és Alice is írt, így először megnyitottam a főnököm üzenetét: "Pam! Ma később megyek csak be, minden rád van bízva addig. Ügyes vagy, tudom, hogy megbirkózol vele! - L." Hát oké, ha ő így gondolja. Alice üzenetében az állt, hogy lekéste a metrót, így pár percet késni fog. Gyorsan visszaírtam neki, hogy semmi gond, mert csak én vagyok itt, nem kell sietnie, majd kényelembe helyeztem magam a székben és vártam, hogy megjöjjön az első vendég, aki általában mindig Liam szokott lenni. 
  Az ajtó nyitódott is, én pedig mosolyogva fordultam felé, de meglepetésemre nem Liam volt az. A mosoly szép lassan fagyott le az arcomról, mikor felismertem a felém közeledő személyt. Louis! Ez biztos ő! Furcsán éreztem magam, igazából az éjjel nagy részében azért nem aludtam, mert végig azon gondolkodtam, hogy vajon bűnös-e vagy sem... Most pedig itt áll előttem én pedig azt sem tudom, hogy viszonyuljak hozzá.
  - Jó reggelt! - motyogja, én pedig nyelek egyet és felnézek egyenesen a szemébe, amitől kiráz a hideg. Hatalmas karikák legyeskednek körülötte, látszik, hogy napok óta nem alszik rendesen.
  - Szia! - suttogom. Próbálom nem mutatni, hogy mennyire el szeretnék innen tűnni, hogy ne kelljen vele beszélnem, de nem tehetem. - Mit adhatok? - kérdem remegő hangon. A francba is, elég! - parancsolok magamra.
  - A szokásosat. - néz rám. - Nézd - szólal meg, miközben én készítem a rendelését - sajnálom, hogy bunkó voltam. Nem rád haragudtam, csak dühös voltam. Sajnálom. - folytatja.
  - S-semmi baj, megértem, hogy sok teher van a válladon. - motyogom, majd elé teszem a kávékat. Az arcáról eltűnik a nyugalom és ismét düh veszi át a helyét.
  - Ó remek, szóval már te is olvastad. - mondja gúnyosan.
  - Én... - kezdek bele, de közbevág.
  - Nézd! Kurvára elegem van már, hogy mindenki így néz rám - mutat rám - mint most te. Nem én tettem oké, hozzá sem nyúltam! Nem vagyok ilyen! - a hangos beszédétől összerezzenek. - Jézusom ne néz már így nem foglak bántani a francba is! - túr bele a hajába.
  - T-tessék. - dadogom, majd miután visszaadtam a pénzt elköszöntem tőle. - További szép napot. Viszlát! - motyogtam, majd elfordulok és a hátamnál lévő pultra támasztottam a kezeim. Amikor meghallottam az ajtó csapódását ugrottam egyet. - Mi a franc volt ez? - motyogtam magam elé.


Sziasztok! Ma végre elérkeztünk ahhoz a részhez, amiben minden kiderül. Megtudtátok, hogy mi az, ami miatt Louis ennyire kiborult. Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, hogy mit szóltok majd hozzá, mivel a történet első évada ezen fog alapodni, de a következő már egy másik része lesz, bár annak is lesz majd egy kis köze ehhez, de egy ici-pici csak. Remélem tetszeni fog nektek a történet, mivel nekem nagyon a szívemhez nőtt, pedig még az elején vagyunk. Nagyon boldog vagyok, hogy már ennyi olvasónál tartunk és csak abban reménykedem, hogy ez itt nem fog megállni. Lehet, hogy ez nem Harrys történet, de úgy éreztem, hogy ez hozzá jobban illik és nem bántam meg, hogy őt vettem a másik főszereplőnek. Ki akartam magam próbálni, hogy tudok-e vele is írni és úgy látszik, hogy igen. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat! Jó olvasást!
Várom a véleményeiteket!

6 megjegyzés:

  1. Fenetikus...mar az első résznél tudtam h egy újabb szuper történettel bővül a kedvenc listám :) Harry a kedvenc de nagyon örülök h ez Louis története foma változatosság :) szuperül írsz imadlak xxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Szerettem volna kipróbálni magam más karakterrel is és Louisra gondoltam, mert hozzá illik ez a szerep vagyis az én fejemben. Harry marad a kedvenc, de néha úgy érzem, hogy a többieket elhanyagolják, pedig rajta kívül még négyen vannak és velük is szuper történeteket lehet írni, ha odafigyelsz a részletekre.
      Nélkületek nem sikerülne, de köszönöm, hogy ezt gondolod.

      Törlés
  2. Szóval erről van szó. Uuu, nehéz helyzet. Szegény, szegény Louis....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ez volt a titok, amiről mindig szó volt, csak sosem kifejtve, remélem senkinek sem okoztam vele csalódást és továbbra is érdekelni fog titeket a történet!

      Törlés
  3. szia, ez nagyon jó történet és igen ez valóban illik Louishoz és sztem azzal csak jobbá teheted, hogy valóban megtette és nem csak megvádolják aztán a végén kiderül h nem ő tette. Csak egy tanács volt,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló!
      Igen szerintem is hozzá illik a legjobban. Hát megfogadom a tanácsod, de meglátod, hogy mi van az én fejemben idővel. Már kialakult az egész történet és csak remélni tudom, hogy nem fogsz csalódni, ha elolvasod. Nem szeretném elárulni, hiszen akkor mi értelme lenne olvasni?!

      Törlés