4.rész

"Mert mindig van valaki..."

Louis Tomlinson

London 2014.06.15.

  Mióta lefeküdtem, csak a plafont bámulom. Képtelen vagyok elaludni. Ahányszor csak behunyom a szemem, ismét kérdések zömét kapom. Elegem van belőlük, legszívesebben elmenekülnék és vissza se jönnék, amíg ennek az egésznek vége nem lesz. Bár tudom, hogy ennek a végére járásához csak rám van szükség. A nettre már fel sem merek nézni. Annyi cikk van, ami rólam szól, amiben leírják, hogy mint mondott az az átkozott lány, pedig érzem, hogy én semmit sem tettem abból. Nem tudom, hogy ez neki mire jó?! Tönkre akar engem tenni vagy esetleg ezzel akar hírnevet szerezni? Ha így van akkor nagyon jó úton halad feléje, mivel mindenki csak róla kérdez. De a francba is! Tudom, érzem, bízom benne, hogy nem történt semmi sem abból az egészből.
  A sötétséget lassan átvette a halovány fény. Hajnalodott és én megint nem aludtam semmit sem. Ha így folytatom akkor még egy zombi is jobban fog kinézni nálam. Sóhajtva dobom le magamról a takarót, majd nézem meg hány óra, 5:45. Mit sem törődbe, hogy nézek ki, leviharzok a lépcsőn. A házban még csönd honol, mivel a többiek biztosan még alszanak. Már, aki tud aludni. Levágom magam a kanapéra, majd a távirányítóért nyúlok és bekapcsolom a készüléket, de a hangot minimumra veszem. Semmi kedvem hallgatni, hogy mit csináltam és mit nem, meg annak a libának sem a szövegét. Láss csodát, ahogy kapcsolgatom a posztokat ötből, négyen én vagyok, mily meglepő.
  Ahogy bámultam a képernyőt, eszembe jutott a tegnapi nap, ahol újra láttam azt a lányt, akinek nekimentem. Bocsánatot kellett volna tőle kérnem, de nem akartam, hogy Liam is hallja, hogy mekkora egy bunkó vagyok. Azt egyedül kell megtennem, nem pedig előtte. Utálom, hogy ez lett belőlem. Még a szeretteimmel és a lányokkal is ordítozok, csak mert elegem van mindenből. A telefonom ismét jelzett, amiből egyből tudtam, hogy egy újabb tweetem érkezett. Kíváncsi vagyok én még rájuk? Képesek meglepni bármivel is? Sóhajtva hajoltam utána, majd húztam el a zárt és mentem az értesítéseimre.
@abbym_1D 
   Igaz, hogy Eleanor sem hisz neked és szakítottatok? Szerintem nagyon aranyosak voltatok és remélem hamarosan újra együtt lesztek! Én hiszek benned, mindennek ellenére is! @Louis_Tomlinson - halkan olvastam fel a tweetjét, ami nem kicsit lepett meg.
  Nem is tudom, hogy kaptam-e már ilyen üzenetet bárkitől is azóta. Ő hisz bennem. Ha tudnám, hogy ki ez a lány esküszöm, hogy megkeresném és szorosan megölelném. Nagyon jól estek a szavai, így gyorsan válaszoltam is neki és vissza is követtem.
  Kedves @abbym_1D nagyon köszönöm, hogy megpróbálsz bízni bennem, sokat jelent nekem. Igen sajnos El-el külön váltak az útjaink, de én is abban reménykedem, hogy ez hamarosan változni fog. Nem akarom őt elveszíteni, de fáj, hogy nem bízik bennem. Hatalmas ölelés!
  Napok óta most először tettem le a telefont mosolyogva. Jó tudni, hogy vannak még ilyen emberek a Földön, akik támogatnak, mert az utóbbi időben csak bántást olvastam nem pedig kedves szavakat. Ami pedig El-t illeti, tényleg szakítottunk. Két napja nem is beszéltünk, nem is próbált meg keresni, ahogy én sem őt. Fáj, hogy nem bízik bennem, nagyon is, de ki tudja lehet, hogy csak idő kell neki és akkor minden helyrejön.
  - Jézusom, miért vagy te fent ilyen korán? - szólal meg a hátam mögött egy rekedt hang. Hátra fordulok és megpillantom az egy száll bokszerben és kócos hajjal álló haverom.
  - Nem tudtam aludni, de már hozzászoktam. - vonom meg a vállam. - De te miért vagy fent? - kérdem tőle. Rá ez sosem volt jellemző, mindig későn kelt, most mégis fent van.
  - Hát - vetette le magát mellém - nem tudtam aludni. - vonja meg a vállát. - Tudod, nem csak téged visel meg ez az egész. - néz rám. - Igen tudom, hogy nem vagyok mostanság igaz barát, olyan akire most szükséged van, de nézd Lou te mit tennél a helyemben? - sóhajtja.
  - Én melletted állnék. - suttogom. - Lehet, hogy nem egyből, de nem hagynám, hogy magadba roskadj és azt kívánd bárcsak meghalnál, hogy ne legyen semmilyen problémád. - teszem hozzá halkan.
  - Te ezt érzed? - kerekednek el a szemei, mire aprót bólintok. - Most felejtsd el! Nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj. Lehet, hogy kicsit elkéstem, de melletted vagyok, bízom benned. Ismerlek és tudom, hogy nem lennél rá képes. Bár azt is tudom, hogy a pia mit tesz az emberrel, de nem számít, hogy mi történt én melletted állok, ahogy a többiek és a családod is.
  - A családom. - suttogom. -  Lottie nem is beszél velem, hiába hívom nem válaszol rá. Te lehet, hogy mellettem állsz, amit nagyon köszönök, de a többiekről és a családomról nem tudom ezt elképzelni. - motyogom. - Nem beszélnek velem vagy pedig úgy bámulnak, mintha gyilkos lennék...
  - Lou! Ezt fejezd be. - mondja komolyan. - A családod melletted van és mi is, csak idő kell míg megbékélnek a gondolattal, de meglátod, hogy nem leszel egyedül. - mosolyog rám.
  - Lehet, hogy igazad van. De mi van akkor, ha tényleg megtettem, Harry? Mi van akkor? - kérdek rá.
  - Nem lennél rá képes. - suttogja. - Ne is gondolj ilyenekre, csak kitalálja vagy fogalmam sincs. - vonja meg a vállát.
  Örülök, hogy végre mellém állt, szükségem volt rá, de még mindig nem elég. A többiek még nem hisznek nekem, ahogy a családom sem. Igaz anyával beszéltem, meg a kicsikkel is, de gondolom ők nem értik ezt az egészet, ám Lottie nem hajlandó velem beszélni, ami fáj, de remélem hamarosan megváltozik.
  - Ti meg mit csináltok itt ilyen korán? - jön le ásítozva Liam a lépcsőn.
  - Beszélgetünk. - válaszolja Harry. - Én asszem megyek készülni, mert kilenckor próba van, a mai előadás miatt. - kap észhez. - Megleszel? - fordul felém, mire én bólintok.
  - Köszönöm. - suttogom, majd megvárom, míg elmegy és kimegyek Liamhez a konyhába. - Ömm Liam? - szólalok meg, mire felém néz. - Baj lenne, ha ma én mennék a kávékért? - kérdem.
  - Miért akarsz te menni? - ráncolja a homlokát. - Azt hittem, hogy nem szeretnél emberek közzé menni. - teszi hozzá lágyan, mire én kezdek begurulni. - Nézd nem ezt akartam mondani. Sajnálom haver, nem úgy értettem. - sóhajtja.
  - Tudom Liam. - lépek közelebb hozzá. - Igazából nem is akarok, de bocsánatot kell kérnem a pincérnőtől, mert egy segg voltam vele korábban. - morgom.
  - Mit csináltál? - kérdi.
  - Hát neki mentem miután tőletek eljöttem, majd ahelyett, hogy bocsánatot kérjek tőle neki estem és leordítottam. - suttogom megbánóan. - Tegnap felismertem és úgy gondolom, hogy illene bocsánatot kérnem tőle.
  - Rendben. - néz a szemembe. - Mehetsz, de ne merd megint leordítani, mert ha belőled nem is szedem ki belőle biztosan. - mondja határozottan, mire én bólintok.
  - Akkor találkozunk a stúdióba. - csukom be magam után az ajtót.

***

  Idegesen ülök a kocsiban, a kávézó előtt. Fogalmam sincs, hogy mit kéne neki mondjak, de egyet tudok. Bocsánatot kell kérnem, nem számít, hogy mit mondok neki, csak az, hogy elnyerjem a bocsánatát, mert akkor barom voltam vele. 

  Most vagy soha! Kiszállok a kocsiból, majd megindulok az ajtó felé. Amikor beléptem észrevettem, hogy csak ő van bent, amiért hálás voltam. Megfordult, majd mosolyogva nézett rám, de mikor felismert szép lassan lefagyott a mosoly az arcáról. Sóhajtva lépkedek előre, majd állok meg a pult előtt.

  - Jó reggelt! - motyogom. Rám emelte a tekintetét, majd a szemembe nézett, de sajnos láttam, ahogy átfut rajta hideg. Gondolom nem voltam valami kellemes látvány.

  - Szia! - szólalt meg alig hallhatóan. - Mit adhatok? - kérdezi, miközben látom, hogy próbálja összeszedni magát.

  - A szokásosat. - válaszolom. - Nézd - sóhajtom - sajnálom, hogy bunkó voltam. Nem rád haragudtam, csak dühös voltam. Sajnálom. 

  - S-semmi baj, megértem, hogy sok teher van a válladon. - motyogja. Értem már. A düh szép lassan úrrá lett rajtam, pedig megígértem magamnak, hogy nem engedem meg.

  - Ó remek, szóval már te is olvastad! - forgatom a szemem.

  - Én... - szólal meg, de nem engedem neki közbevágok. 

  - Nézd! Kurvára elegem van már, hogy mindenki így néz rám - mutatok rá - mint most te. Nem én tettem, oké, hozzá sem nyúltam! Nem vagyok ilyen! - csattanok fel. Látom rajta, hogy a félelme egyre jobban nő, pedig én nem ezt akartam elérni, csak ismét ez a hülye téma. - Jézusom ne néz már így, nem foglak bántani a francba is! - túrok a hajamba. 

  - T-tessék. - dadogta, majd visszaadta a pénzt és elköszönt tőlem. - További szép napot. Viszlát! - hadarta, majd megfordult, én pedig felkaptam a kávékat, majd kirohantam a kávézóból.

  Nem hiszem el! A rohadt életbe, már ő is fél tőlem. Hányan lesznek még? Miért van az, hogy mindenkire csak a frászt hozom rá? Elegem van, hogy mindenki elhiszi annak a hülye cikknek a tartalmát. Lehet egy ideig én is kételkedtem benne, hogy talán mégis igaz, de mára érzem, hogy én nem vagyok olyan, hogy én ezt nem tudnám megtenni egyetlen egy lánnyal sem.

  Mire beérek a stúdióba már mindenki ott van rám vártak. Leteszem a kávéjukat, majd az enyémet felkapva ledobom testem a kanapéra és próbálom megnyugtatni magam, de nem megy.

  - Mi bajod? - kérdi halkan Liam, felé fordítom a fejem, majd egyenesen a szemébe nézve válaszolok.

  - Azon kívül, hogy már ő is fél tőlem, kurva jól vagyok. - csattanok fel. Megiszom a kávém, majd beállok a helyemre és ott várom őket.

  A próba elég jól telt, bár nem mondom azt, hogy a toppon voltam. Voltam már ennél sokkal jobb is, de azért szörnyű sem. Láttam Paulon, hogy beszélni akar velem, de Harry időben leállította, amit még meg kell köszönöm neki.

  Ahogy néztem az előttünk ülő gyerekeket, kedvem támadt volna sírni. Igen, fiú létemre ezt mondtam. undorodó tekintetek kaptam vagy még rám sem néztek. Harry ült mellettem és próbálta elterelni a figyelmem a bökdösésével, de nem ment. Nem tudtam vele törődni. Végül feladta és közelebb hajolva suttogta, hogy minden rendben lesz, bólintottam, majd elkezdtünk énekelni.

  Nem számít, hogy mit hisznek rólam most a rajongók, nekem ők jelentik a világom, ha ők nem lennének akkor mi sem lennénk most itt. Lehet, hogy nem állnak most száz százalékosan mellettem, de én ennek ellenére is szeretem még őket és tudom, hogy ők is engem. A számok után adtunk néhány aláírás és készítettünk képeket is vagyis inkább a többiek, mert hozzám senki sem jött oda, aztán megpillantottam egy kislányt. Nem lehetett több 15nél. Velem szembe állt és engem nézett. Mosolyogni kezdtem rá, mire ő is viszonozta majd megindult felém és megállt pontosan a szék előtt, amin ültem.

  - Kaphatok egy képet és aláírást? - kérdi halkan.

  - Persze aranyom. - mosolygok. - Hogy hívnak? - nézek fel rá.

  - Abby. - válaszolja vidáman. Várjunk csak, hiszen Abby volt az a lány is, aki írt nekem.

  - Várjunk csak, te az az Abby vagy? - kérdem kíváncsian, mire ő bólint. Letettem mindent, ami a kezembe volt az asztalra, majd felálltam és szorosan megöleltem. - Köszönöm, Abby. - suttogom, érzem, ahogy törékeny teste rázkódni kezd. - Kérlek ne sírj. - puszilom meg az arcát.

  - Én hiszek neked. - szipogja. - Nem érdekel, hogy ki mit mond én bízom benned. - törli meg a szemét, majd előveszi a telefonját én pedig a kamerába vigyorgok.

  - Köszönöm. - suttogom még egyszer mielőtt elmenne.

  Pár perc múlva mindenki elment és már csak a srácok maradtak, én pedig közöltem velük, hogy hazagyalogolok, mert ki kell szellőztetnem a fejem. Láttam Harryn, hogy szeretne velem jönni, de odasúgtam neki, hogy minden rendben lesz és később találkozunk.

  Sötét van már kint és hideg is, de most nem igazán zavar. Jól esik a hideg a bőrömnek, megnyugtat. Ez a nap volt asszem egyik legjobb napom, mióta pletykálkodni kezdtek. Abbynek sikerült feldobnia kicsit a kedvem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Azt hiszem, ha megint koncertezni fogunk Londonban küldök neki egy VIP jegyet. Biztosan örülne neki, én pedig szeretem mikor mosolygó arcokat pillantok meg magam körül. Mindenki akkor a legszebb, ha mosolyog és ez mindig így marad. 

  - Engedj el, mondtam, hogy nem! Engedj el! - hallok meg egy vékony hangot a közelből.



Sziasztok! Ismét szombat, ami új részt jelent. Remélem mindenkinek jól telt a hete és kibírta a sulit, ami valljuk be egy csepet sem könnyíti meg az életünket. De ez van, nem lehet ellene tenni. Viszont, most itt egy rész, ami talán kicsit eltereli róla a figyelmeteket! Lassan elérjük, hogy történjenek benne dolgok, de még közel sem vagyunk ahhoz, amit tervezek. Lassan fogok haladni, hiszen nem akarom elsietni, szeretnék mindent beleírni, ami kibuggyan a fejemből, hogy részletes legyen a történet és ne legyen benne fekete foltok, aminek remélem ti is örültök.  Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat is. Jó olvasást!
Várom a véleményeiteket!