2015. február 21., szombat

9.rész


"A nagy vallomás"


Pamela May Graham
London 2014.06.17.

  Nem akarok hinni a szememnek. Mi a fenét keres itt ebben az időben? Hiszen az éjszaka közepe van. Észreveszem, hogy alig áll a lábán, a szemei pirosak. Részeg? De hát miért itta le magát? Viszont ami ennél jobban foglalkoztat, miért hozzám jött? Döntenem kell méghozzá gyorsan. Két választásom van. Beengedem és segítek neki kijózanodni, miközben gondolom be nem fog állni a szája. Vagy rácsukom az ajtót, de arra képtelen lennék. Lehet, hogy nem vagyunk legjobb barátok, de senkire sem tudnám csak úgy rácsukni az ajtót, mikor látom, hogy milyen rosszul van, még akkor sem, ha alig ismerem. Sóhajtva veszem ki a láncot a helyéről, majd tárom kijjebb az ajtót. Játékos mosoly ül ki az arcára, mikor végignéz rajtam. Hát igen egy sort és egy topp van rajtam, általában ebben alszom. Nem teszek semmilyen megjegyzést a bámulására, csak megforgatom a szemeim. Nem hiszem el, hogy miatta leszek holnap olyan, mint egy hulla a melóban.
  - Mit keresel itt Louis? - ásítom. Kezével az ajtó keretében kapaszkodik meg, majd közelebb hajol hozzám. Tisztán érzem az alkohol szagát, amitől mindene bűzlik.
  - Gondoltam meglátogatlak és megnézem, hogy vagy. - kuncog. - Tudnom kell, hogy jól vagy-e és hogy nem haragszol-e rám. - motyogja, mire én összeráncolt szemöldökkel nézek rá.
  - Ezt hogy érted? - kérdek rá. Egyik kezével elengedi a keretet, mire előredől, ha nem kapom el akkor most orral esett volna a  földre. - Hé, szerintem jobb lenne, ha leülnél. - sóhajtom.
  - Azt hiszem kicsit sokat ittam. - nevetgél. - De mindig örülök, mikor ilyen szép lányok jönnek a segítségemre. - bókol. Megengedem, hogy átlökje a kezét és rám támaszkodjon, miközben becsukom az ajtót, majd nagy nehezen elsétálok vele a kanapéig, ahová leültetem. Leülök mellé, mire ő a fejét az ölembe fekteti. - Sajnálom, hogy felébresztettelek. - néz csillogó szemeivel az enyémbe.
  Annyira más így, akár egy elveszett kisfiú, pedig már 22 éves, így korán sem az. Igazság szerint sokkal jobban szeretnék most az ágyamban aludni, mint Louis fejével az ölemben, ülni. Hiszen fáradt vagyok, de tegnap ő mentett meg engem, tartozom neki ennyivel, hogy nem küldöm el, ilyen részegen. Legszívesebben fognám és elráncigálnám a fürdőmig, ahol egyenesen a zuhany alá állítanám, ugyanis a ruháiból árad a pia és dohány szag. A haja összekuszálva hullik a homlokára, miközben hosszú pillái alol engem bámul, amikor éppen nem hunyja le a szemét. Már csak arra lenne szükségem, hogy elaludjon.
  - Louis büdös vagy. - jelentem ki fintorogva. - Zuhanyozz le vagy kezdj magaddal valamit, mert így ellepi az egész házam ez a szag, közben pedig még engem is.
  - Neked viszont isteni az illatod. - szimatol a levegőbe. - Málna, ugye jól érzem? - vigyorog rám. Részegen vannak, akik nyűgösek és idegesítőek, de vannak, akik aranyosak. Louis az utóbbi kategóriába tartozik. Nála aranyosabbat még sosem láttam, részegen.
  - Gyere segítek. - mosolygok rá halványan, de ő nemhogy felállna, hanem inkább szorosabban bújik hozzám.
  - De én olyan kényelmesen fekszem itt. Nem akarok felkelni, különben sem lenne tiszta ruhám, bár engem az sem zavarna, ha pucér lennék. - gondolkozik el, mire én kisebb ütést mérek a mellére. - Hé, ezt miért kaptam? - dörzsöli meg a nyomát.
  - De hát alig értem hozzád, nem is érezhetted. Különben meg azért, mert ez az én lakásom és itt a saját szabályaim szerint játszunk. - mosolygok rá, majd felállok, ő pedig nyögve ejti a fejét vissza. - Most pedig gyere, segítek megfürödni. - nyújtom a kezem.
  Nagy nehezen sikerül rávennem, hogy elfogadja a segítségem. Nem mondom, hogy könnyű dolgom van, hiszen ő sokkal erősebb nálam, de sikeresen elérünk a fürdőbe, ahol leültetem a wc-re.Veszek néhány mély levegőt, majd leülök elé és megszabadítom a cipőjétől. Felpillantok rá, mire rájövök, hogy minden mozdulatom csillogó tekintettel követi.
  - Remélem tudod, hogy a többit neked kell megoldanod. - állok fel, majd teszem csípőre a kezem. Az alsónemű marad, mivel csak akkor számíthatsz a segítségemre. - teszem hozzá.
  - Maradhat, de én nem is akarok fürdeni, csak te erőlteted ennyire. - durcáskodik. - Talán ennyire nem tetszik az illatom?
  - Tudod sosem bírtam a dohány és a pia szagát, te pedig éppen ettől bűzlesz, de már nem sokáig. - adom tudtára. - Hidd el sokkal jobban érzed, majd magad utána. Most pedig emeld fel a kezeid. - sóhajtom. Azonnal teljesítette a kívánságom, én pedig közelebb lépve hozzá áthúztam a fején, fekete pólóját.
  Megjelenik előttem kidolgozott felsőteste és én egyből kiszúrom a kedvenc tetoválását, ami a kulcscsontján helyezkedik el: It Is What It Is. Sosem értettem, hogy miért varrat magára ennyi tetoválást. Bár abban biztos vagyok, hogy mindegyiknek van jelentősége a számára. Kicsit hátrébb állok, majd a szemei és nadrágja között váltogatom tekintetem. Sóhajtva veszi tudomásul, hogy mit is szeretnék. Kicsatolja az övét, majd szép lassan megszabadítja magát tőle. Lábammal arrébb lököm, majd megfogom a kezét és a zuhanyzó felé kezdem húzni. Mivel még mindig képtelen megállni egy helyben, a hátát a csempének dönti, én pedig ráeresztem a hideg vizet.
  - Ez hideg. - nyafog. - Pam zárd el, mindjárt megfagyok... - morogja.
  - Még egy kicsit bírd ki, majd meglátod, hogy jobb lesz. - vizezem be mindenét.
  Elzárom a vizet, mire megkönnyebbülten sóhajt fel. A kezembe nyomok egy kis túsfürdőt, majd miután kisebb hab keletkezett, megérintem felsőtestét és dörzsölni kezdem. Érzem, ahogyan kemény izmai lassan ellazulnak az érintéseim alatt. Felpillantok rá, de ő behunyt szemekel áll előttem. Miután megmostam a felsőtestét, kezeim az arcára tettem, mire egyből felpattantak a szemei. Álmosan és kimerülten néz vissza rám. Ilyet sem csináltam eddig még sosem, de ahogy látom ő nagyon élvezi, hogy semmit sem kell csinálnia, mert helyette én végzem el. Újra megeresztem a vizet, majd leöblítem róla a habot.
  - Fázom. - nyafogja miután elzártam a vizet. - És az alsóm is tiszta víz, miattad fogok megfagyni.
  - Nem fogsz. - rázom meg a fejem. - Hozok neked tiszta alsót, csak arra kérlek, hogy ne törd el semmidet sem mire visszajövök. - aprót bólint, majd visszadől a falnak.
  Ásítva megyek be a szobámba, majd keresem meg Samnek az egyik alsónadrágját, amit még mindig nem volt képes hazavinni, de valószínűleg már nem is fog, mert a közelembe sem engedem többé. Ugyan úgy áll, mint ahogy otthagytam.
  - Itt van az alsó, de először törölközz meg. - teszem le a pultra és adok a kezébe egy tiszta törölközőt. - Amíg átöltözöl, én kimegyek, utána pedig segítek visszamenni a nappaliba.
  - Én nem vagyok szégyenlős. - szólal meg, mikor a kilincsre helyezem a kezem. - Te pedig biztosan nem most láttál ilyet először. - vonja meg a vállát.
  - Az nem tartozik rád, hogy láttam-e már vagy sem. - vágom rá, kicsit túl hamar. Mire először ráncba szalad a homloka, majd vigyorogni kezd.
  - Te még sosem láttál meztelenül egy fiút, de hát... - kezd bele, de félbehagyja. - Te még szűz vagy? - kerekedik el a szeme.
  - Ez sem tartozik rád. - morgom. - Öltözz át. - vágom be magam után az ajtót.
  Ez remek. Egy fiú, akivel alig négy napja találkoztam többet tud rólam, mint a barátaim, akiket évek óta ismerek. Nem kellett volna hagynom, hogy bejöjjön. Szólnom kellett volna a barátainak, hogy jöjjenek érte, de mivel segítőkész vagyok és tartozom is neki, nem tehettem így. Amint meghallom az ajtó nyikorgását, hátra kapom a tekintetem.
  - Maradj. - szólal meg mielőtt még felálltam volna. - Azt hiszem már eltudok sétálni odáig. - indul meg. Minden egyes mozdulatát lesem, hogyha mégis szüksége lenne rám akkor egyből tudjak neki segíteni. - Ne haragudj, az előbbiért, nem az én dolgom, teljesen igazad van. - ül mellém. Halványan elmosolyodom, majd egy párnát helyezek az ölembe, mire ő minden kérdés nélkül visszafekteti a fejét az ölembe. - Rohadtul szarul leszek holnap. - sóhajtja, becsukva szemeit.
  - Te kerested magadnak a bajt. - motyogom elnyomva egy ásítást. Ráhelyezem a mellettem lévő takarót, amit neki hoztam ki, majd felteszem azt a kérdést, amire nagyon szeretném, ha válaszolna. - Louis? - kérdem csendesen, mert nem szeretném, ha felébredne. Álmosan emeli rám gyönyörű kék szemeit, várva, hogy folytassam. - Miért ittad le magad és jöttél pont ide?
  - Az interjú miatt és az elválásunkért. Tudom, hogy nem kérhetem tőled azt, hogy légy a barátom, de szükségem van egy kis szeretetre, törődésre. Szükségem van egy olyan személyre, aki nem ítél el olyanért, amit nem is követtem el, aki mellettem áll és bármikor eljöhetek hogyha úgy érzem, hogy már minden összeomlott körülöttem. - sóhajtja. - Az elmúlt pár napban, még a barátaim sem álltak mellettem, bár már javult a helyzet, de még mindig kételkednek... Tudom, hogy nem kellett volna idejönnöm, de ma nagyon jól éreztem magam veled, törődtél velem, beszélgettünk és fel sem merült bennem, hogy mivel vádolnak...
  Nem kicsit döbbent meg a válasza. Nem számítottam volna, hogy azt mondja majd nekem, hogy én éreztetem azt vele, hogy normális vagy hasonló.
  - És tudni szerettem volna, hogy jól vagy-e a tegnapi után. - teszi hozzá halkan. - Nem akartam elkövetni azt a hibát, mint azon az estén, hogy elmegyek, te pedig ismét nem tudsz elaludni.
  - Maradhatsz. - suttogom. - Az ajtóm mindig nyitva lesz előtted. - teszem hozzá lágyan. - És ezt nem csak azért mondom, mert hálás vagyok a tegnapi miatt, hanem mert nem szeretném, ha még egyszer leinnád magad és én is jól éreztem magam veled ma...
  - Sajnálom, hogy rád törtem az éjszaka közepén. - suttogja becsukva a szemét.
  - Nem haragszom, így legalább nem töltöm egyedül, hanem vigyázok egy aranyos részegre. - suttogom.
  Résnyire nyitja a szemét, majd elmosolyodik.
  - Megyek hozok neked egy párnát  aztán pedig hagylak pihenni. - tudatom vele mielőtt még felállnék. Aprót bólint majd felül. Egy perc múlva visszatérek a párnával, amit a kanapé végére teszek. - Tudom, hogy kicsi, de remélem jó lesz. - motyogom zavartan. Ha nem történt  volna semmi sem tegnap akkor talán megengedtem volna neki, hogy az ágyamban aludjon, de most már nem merem.
  - Jó lesz és köszönöm, hogy befogtál. - motyogja két ásítás között. - Jó éjt. - hajtja a fejét a párna, én pedig betakarom őt.
  Csodálom, hogy Pufulec olyan nyugodtan alszik, mintha mi sem történt volna, én pedig alig aludhatok már egy órát. Bár még mindig nincs kedvem sem erőm bemenni dolgozni, így inkább írok egy üzenetet Alicenek, hogy nem érzem jól magam és később majd felhívom Lanat is, majd behunyom a szemem és álomba merülök.

***

  Kint már világos van, amikor Pufulec az arcomat nyalva adja tudtomra, hogy éhes. Morogva nyitom ki a szemeim, még csak 11 óra, alig aludtam valamit. Aztán eszembe jut minden. Louis kint alszik a kanapémon, mert az éjszaka közepén beállított hozzám teljesen kiütve. Álmosan dobom le magamról a takarót, majd állok lábra. Kinyitom Pufulecnek az ajtót, mire már rohanni is kezd a konyhába, ahol a maradék élelmét találja majd. A pillantásom a kanapéra kapom, mire halvány mosoly kúszik a számra. Louis a hasán fekszik, fél keze lelóg a kanapéról, miközben a takaró majdnem a alsónadrágja szegélyéig le van csúszva róla. Mikor meghallom Pufulec morgását, sietve megyek a konyháig, nehogy felébredjen. Megsimogatom a buksiját, majd elé teszem a tál ételt, amit ő azonnal falatozni kezd.
  Felteszem főni a kávét, addig pedig leülök a pulthoz és a fejem ráhajtom. Sosem voltam még ilyen kimerült. Mikor visszafeküdtem nem tudtam elaludni, utána pedig Alice üzenete ébresztett fel. Ha aludtam öt órát az éjjel az nagyon sok. 
  - Van valami fájdalomcsillapítód? - szólal meg a hátam mögül egy mély hang mire ijedten ugrok egyet. - Bocs nem akartalak megijeszteni. - mondja a hajába túrva.
  - Semmi baj. - zihálom. - Csak már megszoktam, hogy egyedül vagyok reggelente. - állok fel. - Persze van, kávé is mindjárt kész. - adom a tudtára.
  - Bocs, hogy rád törtem az este fogalmam sincs, hogy kerültem ide. - suttogja bocsánatkérően.
  - Semmi baj Louis. - mosolygok rá. - Legalább még ma sem megyek dolgozni. - motyogom alig hallhatóan.
  - Félsz kimenni? - kérdi lágyan, mire aprót bólintok. - Velem is félnél?
  - Nem tudom. - suttogom. - Fogalmam sincs, hogy mikor fogok úgy sétálni az utcán, mint eddig.
  - Én segíthetek neked. - mosolyog rám. - Köszi. - veszi el a gyógyszer és a kávét a kezemből. - Ma semmit sem kell csinálnunk, gyere el velem valahová, ígérem, hogy nem lesz bajod. - ül le mellém, majd mosolyogva várja válaszom.


Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem örültök neki. Mivel már egy hete itthon vagyok és ez a következő héten is így lesz, remélem lesz időm megírni néhány részt előre, mivel már kevés maradt abból, amit megírtam. Ezen a héten végig csak olvastam, Végre azt csinálhattam, amit szerettem, igaz betegen, de ez van. Valamit, valamiért nem?! Örülök, hogy tetszik a történet és, hogy várjátok az új részeket. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat. Jó olvasást!
Várom a véleményeiteket!

6 megjegyzés:

  1. Imádom! :)♥
    Fantasztikus az egész történet! :)
    Csak így tovább! :D
    Várom a folytatást! *-*

    Megkérdezhetném, hogy Pamela karakterét kiről formázod? :o
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Már olvashatod is! A lány pedig Ekaterina Normalnaya.

      Törlés
  2. Megint eszméletlen rész lett!!!
    Nem tudok mit mondani rá, egyszerűen tökéletes!
    Légyszi siess a kövivel!!!!
    Encsi <3

    VálaszTörlés
  3. Uff, a tippem fuccsba dolt. En arra gondoltam, hogy Sam "latogatja meg", de nem. Mindegy, ez ugy is jobb!
    Most nem tudok tulsagosan aktivkadni kommert teren, ezert csak roviden:
    Jo resz lett, biztos cuki a reszeg Lou, egy szer megneznem!
    Most En is ugy erzem magam, mint Pam; faradt vagyok... Nagyon.
    Varom a kovetkezo reszt!!
    Olel, Viki <3<3<3

    VálaszTörlés
  4. Gondoltam, hogy mindenki Sam-re gondol majd, de úgy gondoltam inkább megleplek titeket, de Sam-nek itt még nagy szerepe lesz csak kicsit később. Örülök, hogy tetszett. Nekem ez a pár sor is sokat jelent :)

    VálaszTörlés