2015. március 21., szombat

13.rész


"Váratlan vendég"



Pamela May Graham
 London 2014.06.18.

  A csengő jelzésére Alice felkapja a fejét, majd egy hatalmas mosoly terül szét az arcán, amikor tekintetünk találkozik. Természetesen én is visszamosolygok rá, majd magam után bezárva az ajtót indulok előre, miközben körbepillantok, hogy mekkora a felhajtás a mai napon. Szerencsére nincsenek olyan sokan, mint általában, bár azon sem lepődnék meg, ha fél óra múlva teli lenne emberekkel minden.
  - Már azt hittem, hogy elnyelt a föld. - üdvözöl Alice a maga módján. - Fel akartalak hívni, de úgy gondoltam, hogy inkább megvárom, hogy begyere és akkor kérdezzek rá, hogy mi van veled. Szóval, mi a helyzet?
  - Neked is szia! - nevetek fel. - Most már jól vagyok. - erőltetek egy mosolyt az arcomra. - Nem igazán voltam a toppon az elmúlt napokban, de már semmi bajom. Az arcodat látva gondolom nem erre számítottál. - jegyzem meg, miközben beállok mellé.
  - Hát nem igazán. - rázza meg a fejét. - Azt hittem, hogy valamilyen pasi van az ügyben, bár még nem győztél meg róla, hogy nem így van. - jelenti ki.
  - Már miért lenne pasi az ügyben? - vonom fel a szemöldököm. - Tudod, hogy sza...
  - Nem Sam-re gondoltam. - vág közbe, mire én kicsit összerezzenek a neve hallatán, de ő nem veszi észre. Szerencsére. - Tudod nem vagyok vak. - néz a szemembe. - Láttalak. Egy kocsiból szálltál ki, amit eddig még nem láttam. Mond, hogy felszedtél valakit! - csillan fel a szeme. - Végre egy normálisat. - teszi hozzá. - Minden részletre kíváncsi vagyok! - kiált fel a kelleténél kicsit hangosabban, mire páran felénk kapják a fejüket. Természetesen a hallgatásomból egyből leszűrte, hogy igaza van, de mégis mit mondhatnék neki? Semmi sincs közöttünk Louis-val, csak barátok vagyunk.
  Csak barátok, akik akár az éjszaka közepén is képesek átszaladni a másikhoz, ha éppen szükségük van rá. Vagy késő éjszaka befogadni őket, ha részegen beállítanak... és megmenteni őket valamitől, amit sosem felejtettek volna el... Gondolataim elterelve rázom meg a fejem.
  - Hallani akarom. - türelmetlenkedik. - Meg ne próbáld tagadni, mert azt már úgysem venném be, csak mond el szépen mi történt.
  - Mivel tudom, hogy úgysem hagyod abba, így elárulok neked valamit. - sóhajtok fel. - De előtte kiszolgálom ezt a vevőt. - emelem fel az ujjam.
  Sajnos csak egy feketét kért, így nem volt túl sok időm átgondolni, hogy mit mondjak neki. A teljes igazságot biztosan nem fogom, de talán egy kicsit elárulhatnék neki belőle.
  - Szóval - fordulok felé - igen megismertem valakit. - elégedetten elmosolyodik. - Mielőtt még rákérdezné, nem miatta nem jöttem be... csak részben. Első nap tényleg nagyon rosszul voltam, viszont tegnap már inkább csak azért, mert nagyon jót beszélgettem vele és nem volt kedvem eljönni dolgozni. - vonom meg a vállam. - Viszont semmi sincs közöttünk és nem is lesz, nem vagyunk egy súlycsoportba és én csak barátként tekintek rá.
  - Az elején mindig így szokott lenni. - vonja meg a vállát. - Várj még pár napot, amikor jobban megismered utána pedig nyugodtan mond azt, hogy nem érdekel, mint pasi és talán el is hiszem majd neked. Különben pedig biztos nem lehet kispályás, mivel az a kocsi, amivel jár egy kisebb vagyonba kerülhetett.
  - Csak barátok Alice, fogadd el. - teszem a kezem a vállára.
  Szerencsére az üzlet nem telt meg jobban, mondhatni elég laza nap volt. Azt nem mondtam, hogy nem kaptam fel a fejem hírtelen, ahányszor csak belépett valaki őt keresve, de mindig másvalaki lépett be az ajtón. Pár perce beszéltem Bubu-val, aki azt mondta, hogy ma este nem ér rá, de holnap biztosan benéz majd és akkor beszélhetünk.
  Már csak egy óra maradt zárásig. Alice az üres asztalokat takarítja, míg én a pultnál ülve egy magazint lapozgatok, bár a gondolataim teljesen máshol járnak. Nem értem, hogy miért érdekel mit csinálhat most Louis, hiszen minden bizonnyal próbája van, amit említett is nekem a mai nap folyamán. Kicsit mégis csalódott vagyok, hogy nem jött el, de biztosan meg is van rá az oka.
  Sóhajtva fordítom át a lapot, mire megjelenik előttem Harry arca egy hatalmas képen, míg körülötte apróbb képek kapnak helyet az oldalon. Egy lánnyal van az utcán, bár csak őt lehet felismerni. Mivel annyira nem izgat, éppen forgatnék tovább, mikor valaki benyit, én pedig az ajtó felé kapom a fejem.
  Nem mondhatom azt, hogy nem lepődöm meg felismerve őket, hiszen akkor hazudnék. Kimerülten lépnek be, de arcukon mégis mosoly található, mire én is elmosolyodom, hiszen nem akarok bunkó lenni... A sarokban lévő asztalhoz ülnek le, ami a legtávolabb található az ablakoktól. A noteszemmel indulok el feléjük, hiszen ez az én asztalom.
  - Sziasztok! - szólalok meg. - Mit hozhatok?
  Kicsit meglepődtem mikor mindenki egy kávét rendelt, hiszen ebben az órában már nem lenne szabad inni, ha az ember éjszaka aludni szeretne, de semmit sem szóltam. Visszaérve a pulthoz készíteni is kezdtem őket, egészen addig észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül míg valaki fel nem sóhajtott a közelemben.
  - Én inkább egy forró csokit szeretnék, ha aludni akarok az éjjel. - szólal meg Louis. Hallom a hangjában, hogy valami bántja, így nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá.
  - Jó vagy?
  A telefonjára bámul, amit a kezében tart, majd vissza rám. Egyből rájövök, hogy a közösségi oldalakat bámulja, ami azt jelenti, hogy ismét olyat talált, amiben ő is szerepel. Szeretném neki azt mondani, hogy minden rendben lesz, de ebben az esetben valamiért nem igazán sikerül, hiszen én magam sem tudom, hogy így lesz-e vagy sem. Megölelni, pedig nem szabad, hiszen a barátai is itt vannak és azzal elárulnám, hogy ismer engem kicsit jobban, mint bármelyikük.
  - Hát most, hogy kiszabadultunk végre a próbáról jobban vagyok, de ezek az üzenetek kikészítenek. - pillant rám szomorúan.
  - Tudom, hogy nem könnyű, de ne törődj velük. Csak magadnak ártasz ezzel, te is tudod. - mosolygok rá. - De talán ez a forró csoki segíteni fog. - teszem elé a poharat.
  - Biztosan. - mosolyodik ő is el. - Pam? - halkítja lejjebb a hangját. - Egy óra múlva végzel, ha jól tudom. Szeretnék veled találkozni, ahogy az az idióta is, aki a szünetekben abba nem hagyta a kérdezősködést, hogy mikor ismerhet meg. Lenne kedved eltölteni velünk pár órát? - kérdi bizonytalanul.
  - Persze, szívesen megismerkedem Harryvel, ha már ennyire kíváncsi rám. De szerintem jobb lenne, ha én inkább a kávékat készíteném, ugyanis a többiek kíváncsian bámulnak minket. - adom a tudtára visszafordulva a gépekhez. - Két sarokra innen van egy épület, mit szólnál ha annak a tetején találkoznánk? Nem feltűnő hely, így valószínűleg nem ismernének fel titeket, bár nekem igazából mindegy, hogy hol. - vonom meg a vállam.
  - Írok majd egy üzenetet. - kacsint rám, majd fordul sarkon és sétál vissza a többiekhez, miközben én is ezt teszem kezemben a tálcával.
  A srácok még egy fél órát maradtak. Feltűnt, hogy sokszor néznek rám, de amikor észrevettem, hogy ezt teszik és feléjük fordultam, rögtön elkapták a tekintetüket. Valamiért úgy érzem, hogy tudják ki vagyok, de lehet csak paranoia.
  Éppen zárni akartam, amikor meghallom a csengő hangját, ami egy újabb vevőt jelent. Mosolyogva emelem fel a fejem, de amint találkozik a tekintetem az övével, megdermedek. Ajkaimról eltűnik a mosoly. Erősen kapaszkodom a pultba és próbálom nyugodtnak mutatni magam, pedig egyáltalán nem érzem magam annak. Hogy lehetnék nyugodt a közelében. Ha úgy vesszük szinte kettesben vagyunk az egész kávézóban, ugyanis Alice hátul van. A lábaim remegni kezdenek, de a pultnak hála ez neki nem tűnhet fel. Erősnek kell mutatnom magam, hiába gondolom az ellenkezőjét, neki ezt nem szabad megtudnia.
  - Mondtam, hogy még találkozunk - lép közelebb hozzám, kacsintva. - Nem fogsz te olyan könnyen megszabadulni tőlem, bármennyire is szeretnéd. Be fogok férkőzni a fejedbe és egy percnyi nyugtot sem adok majd neked.
  - Mit szeretnél, rendelni? - kérdem, visszafojtva remegést a hangomban. - Zárni szeretnénk, ha nem rendelsz semmit sem, akkor meg kell, hogy kérjelek, hogy távozz.
  - Ne csinálj úgy, mintha nem is hallottad volna, amit az előbb mondtam neked, nem áll jól. Tudom, hogy nem fogok nálad elérni beszélgetést, de nekem az is elég, ha a reakciód látom, cica. Könnyű olvasni benned, csak te ezt nem látod. Téged is megerőszakolt Tomlinson, vagy te magadtól nyitottad szét neki a lábaid?
  Szórakozik, látom rajta és a hangjában is hallom a szórakozottságot. Én viszont egyre jobban megijedek. Olyan erősen szorítom a pultot, hogy az ujjaim elfehérednek, de ha nem teszek valamit, akkor nem fog békén hagyni, esze ágába sem lesz lelépni, ha nem szólok hozzá. De mi a fenét kéne mondanom neki?!
  - Mit akarsz tőlem? - szűröm a fogaim között. - Mi a francot akarsz még tőlem?
  - Látom, végre feladtad a küzdelmet - nevet fel. - Pontosan tudod, hogy mit akarok tőled. Téged. Azt szeretném, ami az enyém és az te vagy.
  - Sosem voltam a tied! - vágom rá. - Ha egyszer is így éreztem, azt már ezerszer megbántam. Undorodom tőled. Minden egyes lányt sajnálok, aki valaha a barátnődnek mondhatta magát.
  - Ó édes, te még nem is ismered azt az énem, amitől undorodhatnál - vigyorog - fogalmad sincs róla, hogy én ki vagyok, de majd megtudod. Viszont addig sem mersz majd kimenni az utcára, mert mindig a nyomodban leszek. Ha azt érzed, hogy valaki követ téged, az én leszek... mindig figyelni foglak - fordul sarkon, majd megy ki az üzletből.
  Mi a fenéért jött ide, csak rám akarta hozni a frászt, hát akkor sikerült neki. Eddig sem mertem nyugodtan kijönni, de ezek után, hogy a francba tegyem ki a lakásomból a lábam. Még azt is tudja, hogy ott lakom, még ott sem érzem magam biztonságban. Elköltözni pedig nem szeretnék, miatta nem akarok. Viszont valamit ki kell találnom, mert egyedül nem fogom magam biztonságban érezni és Louist sem hívhatom fel minden éjjel azzal, hogy nem tudok aludni. Meg kell nyugodnom és megbíznom a szomszédjaimban, hogy ha valami furcsa dolgot hallanak akkor átjönnek és segítenek nekem.
  - Hé Pam, én megyek lassan - jön hátulról Alice. - Te még vársz valakire?
  - Menj nyugodtan - szedem össze magam. - Én még megvárom az egyik barátom és csak után megyek haza. Holnap találkozunk - mosolygok rá.
  - Csak ügyesen - kacsint rám - de tudom én, hogy nem lesztek sokáig csak barátok - teszi hozzá.
  - Tudod mit, inkább menj - mutatok az ajtóra, mire ő nevetve távozik.
  Örülök, hogy jól megy a megjátszás, csak abban nem vagyok biztos, hogy Louis előtt is ilyen jól fog-e majd menni, ha találkozunk. Éppen a cuccaim pakolom, mikor rezegni kezd a telefonom, így elolvasom az érkezett üzenetet: "Kint várlak a kávézó előtt, gyere és szállj be. - L."
  Megkönnyebbülve lépek ki az üzletből, mikor meglátom az utca másik oldalán álló kocsit. Sietve zárom be az üzletet, majd nézem meg kétszer is, hogy biztos legyen és lépek a kocsi felé. Miután becsukom magam után az ajtót, Louis felé fordulok.
  - Minden rendben? - kérdek rá, mikor meglátom a zaklatott arcát.
  - Nem mondanám, de majd megoldom - sóhajt fel. - Ugye nem baj, hogyha Harryhez megyünk? Nem találtunk más biztonságos helyet, mivel engem most mindenhová követnek, de Harryhez nem tudnak bejönni, így téged nem láthatnak meg, csak a kocsim és azzal semmi probléma.
  - Megbízom benned - vonom meg a vállam.
  - Veled történt valami, mert kicsit zaklatottnak tűnsz? - kérdez rá.
  - Semmi bajom, csak sok volt a mai nap - rázom meg a fejem, abban bízva, hogy nem veszi észre, hogy hazudok. - De már csak egy nap és itt a hétvége, akkor pedig ha jól tudom nekem nem kell majd dolgoznom, így pihenhetek.
  - Ha hagyom, hogy pihenj - fordul felém mosolyogva - lehet elrabollak egy napra és megmutatom neked milyen a világ, ha az én szememmel nézzük. Bujkálni fogunk, de ígérem, hogy jól érezzük majd magunkat.
  - Hát azt majd meglátjuk - mosolygok rá. - De előtte még bele kellene egyeznem nem gondolod?
  - Tudnál nekem nemet mondani? - vonja fel a szemöldökét.
  - Szerintem igen, te nem így gondolod? - vágok vissza. - De a kérdésedre vagy inkább kijelentésedre választ adva, szívesen töltök veled pár órát.
  - Ezt örömmel hallom. Megérkeztünk - áll meg egy hatalmas vaskapu előtt.



Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog! Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat! Várom a véleményeiteket!

2 megjegyzés: