2015. szeptember 30., szerda

28.rész


"A kezdetek kezdete"



Pamela May Graham
London 2014.08.02.


  - Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy mi történik veled - sóhajtozik Alice. - Annyira hírtelen zúdítottad a nyakamba ezt az egész dolgot, hogy még nem is tértem magamhoz. Tudod te, hogy ki Louis Tomlinson, akivel alig pár óra múlva már hivatalosan is egy pár leszel?
  - Kérlek, ne menjünk ebbe bele - nyögök fel. - Azért hívtalak át, hogy segíts nekem. Elhiszem, hogy kicsit sokkoló volt ez neked, de kérlek ne beszélj úgy róla, mintha Lou egy nagy ember lenne, mert pont ugyanolyan fiú, mint a korabeliek, csak éppen énekes és ezért többen ismerik, de semmiben sem különbözik a többiektől, ahogy a másik négy fiú sem. 
  - Pam, mindketten tudjuk, hogy mellette az életed teljesen meg fog változni - néz rám. - Ma este egy díjátadóra mész vele, ez lesz az első közös mutatkozásotok, szóval fel kell rá készülnöd.
  - Én magam is tudom - ülök le a kanapéra. - Csak, engem ez az egész nem érdekel. Nem úgy veszem, mint egy nagy eseményt, ami után mindenki ismerni fog, hanem mint egy estélyt, ahová elkíséred a barátod. Engem nem érdekel, hogy híres és mennyi pénze van. Én nem a híres Louisba szerettem bele, hanem magába a fiúba Louisba. Csak arra kérlek most, hogy tedd félre az ilyen gondolataid és segíts nekem elkészülni, hogy találkozhassak a lányokkal és még öntsenek belém egy kis önbizalmat, rendben?
  Még mindig igazat adok magamnak, hogy rossz ötlet volt neki elmondani, de valakinek muszáj volt. Bubu már tud róla, de őt nem igazán akartam megkérni, hogy segítsen nekem elkészülni nekem, hiszen egy fiú nem igazán ért az ilyen dolgokhoz, legyen bármilyen jó az ízlése. Viszont Alice segíthet rajtam, csak előtte fel kell fogni, hogy mit mondtam neki. Elhiszem, hogy nem volt könnyű megemésztenie, hiszen Bubunak sem volt az, de ő nem folyamatosan azzal jött, hogy ki Louis, hanem, hogy vigyázzak magamra és ne tegyek semmi olyat, amit megbánnék később. Ő jobban ismer mindenkinél és tudja, hogy számomra egy kapcsolat fontos, szóval mellettem áll, de Louissal kapcsolatban még neki is kétségei vannak látom rajta, de örülök, hogy velem azokat nem osztja meg, mert nem biztos, hogy jól fogadnám őket. Az ember a saját hibáiból tanul a legjobban, ha ez az egész nem sül el jól, akkor tudni fogom, hogy többet ne menjek bele semmibe sem, viszont ha minden rendben lesz és boldogok leszünk együtt, akkor bánnám, ha nem próbáltam volna meg, ha nem vállaltam volna azt a kockázatot, hogy fájdalmat okozhatok magamnak. 
  - Téged ismerve biztosan nem volt könnyű kiválasztani ezt a ruhát - nevet fel. - Sosem láttalak még csak hasonlóban sem.
  - Igen, ez igaz - csatlakozom hozzá. - Nem az én ízlésem, de ilyen eseményekre hasonlókat kell hordani, így muszáj megbarátkoznom vele. Igazából még tetszik is, annak ellenére, hogy nem az én stílusom, de biztosan nem lennék képes teljesen megválni a régi ruháimtól és ilyenekbe járni, az nem én lennék.
  - Nem is szabad, ha nem hordanál olyan ruhákat a kávézó csődbe menne - lép a hátamhoz, majd fésüli meg a hajam. - Arra gondoltam, hogy a hajad hullámosan lenne jó, a sminked pedig alig láthatóan. Inkább természetességet kell mutatnod, mint cicababát, hiszen te nem az vagy. 
  - Ebben teljesen igazad van, így rád bízom magam és remélem nem fogom megbánni - teszem hozzá csendesen.
  - Hallottam ám - morog rám - de ne aggódj mindent tőlem telhetőt megteszek majd érted. Jól fogsz kinézni és jól is fogod érezni magad a bőrödben. 
  Örülök, hogy van kitől segítséget kérnem, hiszen magamban biztosan nem ment volna, a lányoknak pedig magukkal is foglalkozniuk kell, szóval rájuk sem akartam magam erőszakolni. Alice pedig remek az ilyen dolgokban és szívesen csinálja. Megbízom benne, hogy nem fog nagyon megváltoztatni és természetesen fogok kinézni nem pedig, mint egy plázacica.
  Még van két órám, míg indulnom kell a fiúk közös otthonába, ahol találkozom az egész társasággal. Perrie már ma reggel üzent nekem, hogyha szükségem van segítségre szóljak neki, de azt mondtam egyedül is boldogulok. Végül kiderült, hogy nem csak erre értette, hanem az izgulásomra, ami persze még mindig bennem él. Már csak rá gondolva is gyomorgörcsöm van, pedig mindenki próbál megnyugtatni, de ez csak akkor fog sikerülni, amikor én magam is felfedezem, hogy nincs mitől tartanom, viszont ez csak akkor történik majd meg, ha odaértünk. De ahhoz képest, hogy pár napja még sokkos állapotban voltam tőle, mára egész jól lenyugodtam. Ha Louis és a többiek, meg még Paul is bízik bennem, akkor minden rendben lesz. Nem sülhet el semmi sem rosszul, ha ők hisznek bennem. 
  - Vedd fel a ruhád és akkor még pár utolsó simítás és készen is vagy - lép el előlem Alice.
  Lassan állok fel, majd indulok el a szekrény felé, ahová a ruhám van felakasztva. Ledobom magamról a köpenyem, majd belebújok a ruhába, aminek a cipzárját segít felhúzni a mellettem álló lány. 
  Feszülten fordulok a tükör felé, majd lepődöm meg. Azt hittem, hogy a látvány nem igazán fog tetszeni, hiszen én nem az ilyen öltözékhez és stílushoz vagyok szokva, de tévedtem. Még mindig úgy érzem, hogy én vagyok a ruhában, nem pedig egy teljesen másik lány, csak egy kicsit kicsípve. A hajam hullámosan hullik vállaimra, míg a sminkem alig észrevehető, ami viszont kiemel mindent az a ruhám, aminek a pántja, ha ráesik a fény csillogni kezd. Semmi extra nincs benne, de mindenki azt mondta, hogy egyszerű, mégis csodálatos egy ilyen átadóra.
  - Nem ismersz magadra, nem igaz? - nevet fel Alice.
  - Nem, de szerintem a többiek sem fognak, viszont már alig marad időm, szóval siessünk.
  Fél óra elteltével, pont amikor csengetnek leszek kész. A pulzusom az egekben van, pedig még kezdetét sem vette az este, viszont én már most izgulok, ami egyre jobban látszik rajtam. Rám nem jellemző, hogy remegjenek a lábaim, ha magassarkú van rajtam, de ebben a pillanatban azon sem lepődnék meg, ha hasraesnék a saját lábamban. Hiába veszek mély lélegzeteket, nem igazán segítenek.
  - Éppen időben jöttél - nyitok ajtót Bubunak, aki mosolyogva néz végig rajtam, majd kiszélesedett mosollyal bámul az arcomra.
  - Gyönyörű vagy - bókol. - Nem is tudom, hogy merjek-e veled így mutatkozni, ha te ebben a ruhában vagy - mutat végig magán.
  - Ugyan már - legyintek - rajtad minden jól áll, szóval gyerünk mielőtt elkésem - karolok belé, majd indulunk el.
  Egész úton a kezemen lévő gyűrűt birizgáltam, amit legtöbbször akkor csinálok, ha ideges vagyok, persze Bubu is észrevette, de csak kuncogott rajtam egyet, majd azt mondta, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, csak ne izguljak ennyire, mert az nem lesz jó. Ha valami rosszra gondolunk akkor azt legtöbbször magunkhoz is vonzzuk ezzel. 
  Miután elköszöntem Bubutól, lassan lépkedve indulok el az ajtó felé, ahol már mindenki rám vár. Mielőtt lenyomnám a kilincset veszek három mély lélegzetet és próbálom elrejteni az idegességem. Amint belépek azonnal meghallom a ricsajt, ami a nappaliból jön, így lábaim arra vezetnek.
  Belépve először a lányokra pillantok, akiknek természetesen gyönyörűen állnak ruháik, majd a fiúkra, akik mind szmokingot viselnek. Mosolyogva vezetem tekintetem Louisra, majd nézek végig rajta. A fekete öltöny igazán jól áll neki, majd valami feltűnik, ami hasonlít rajta az én ruhámhoz. A nyakkendője és a cipője. Sosem gondoltam volna, hogy valahogy megpróbál majd összeöltözni velem, de boldogsággal önt el, hogy megtette. 
  - Helló - szólalok majd, majd indulok el feléjük. - Mondd, hogy így jó leszek - suttogom Louis fülébe, amikor megölel.
  - Gyönyörű vagy - puszil a hajamba. - Ne aggódj semmiért, végig melletted leszek és minden rendben lesz, csak légy önmagad.
  - Könnyű mondani - motyogom - de menni fog, bízom benne, hogy így lesz. Egyszer úgyis túlesnénk rajta, szóval ez sem lesz más. Csak kérlek, ne engedd, hogy hülyét csináljak magamból.
  - Sosem engedném, de nem is fogsz. Az, hogy izgulsz teljesen normális, hiszen ennyi fontos embert még egy helyen biztosan nem láttál, ahogy hasonló eseményen még csak nem is voltál, szóval nyugodj meg, minden rendben lesz - mosolyog rám.
  - Hé - érinti meg egy kéz a vállam - mi itt leszünk veled Pam, míg ő nem lehet, ne aggódj - jelenik meg Perrie kedves arca. Valamiért úgy érzem, hogy Louis nálad is jobban izgul - teszi hozzá, mire az említett csúnyán néz rá. - Hiszen neki miattad, maga miatt az előadás miatt és minden másért is izgulnia kell, de tarja magát, mert tudja, hogy szükséged van rá.
  - Kösz Pezz - morogja Lou. - Én jól vagyok, nálam az aggódás nem nagy szám. Hozzá tudtam magam egy idő után szoktatni, szóval rám támaszkodhatsz, ha szükségét érzed majd....
  - Ahogy ránk is - szólalnak meg a többiek.
  - Lehet, hogy mi nem Louis vagyunk, de hidd el nekünk, hogy már tapasztaltak vagyunk abban, hogyan kell egy lányt megnyugtatni, ha úgy érzi egyre szűkebb lesz körülötte a helység - mosolyog rám Liam.
  - Köszi srácok.
  Rövid időn belül megérkeztek a kocsik is értünk, így mind beszálltunk a számunkra kijelöltbe, kettesével, ami azt jelentette, hogy minden fiú párja egy lány volt, vagy Niall esetében senki. Louis, amint beültünk megfogta a kezem és nyugtató dolgokat suttogott nekem, de persze nem sikerült lenyugtatnia. A lábam továbbra is remegett, a pulzusom pedig egyre magasabbra szökött.
  - Nyugodj meg Pam, kérlek - teszi tenyerét a combomra. - Itt vagyok veled. Ne figyelj a többiekre, akik ott lesznek, vagy beszélnek hozzád, csak velem foglalkozz, csak én leszek ott, rendben? - mire bólintok. - Akkor most végy egy mély levegőt, majd lassan fújd ki és nyugodj meg.
  Tettem, amit mondott. Nem mondom, hogy sokat segített, de kicsit könnyebb lett minden. Ám ez a nyugalom eltűnt, amint a kocsi megállt, mert tudtam, hogy megérkeztünk és már csak másodpercek választanak el a megjelenéstől.
  - Figyelj rám - fogja kezébe az állam, majd fordítja maga felé a fejem. - Szeretlek és nagyon hálás vagyok, amiért itt vagy velem, erre gondolj, amikor kiszállunk innen - nyom egy csókot az ajkamra, majd kezem elengedve lép ki a kinyitott ajtón, én pedig behunyom a szemem, majd lassan felnyitom és elfogadva a felém nyújtott kezét szállok ki a kocsiból. - Remekül csinálod - suttogja, majd mellette állva belé karolok. - Mosolyogj és most menjünk - pillant rám.
  Előttünk sétál Perrie és Zayn, mindketten olyan nyugodtak, mintha nem is lenne fontos esemény, számukra ez már megszokott az is igaz, míg számomra teljesen új. Louis észreveszi, hogy még mindig feszült vagyok és ezen a kattogások sem segítenek, így lassan haladunk előre, miközben próbálom magam összeszedni. Nem nézek a kamerák felé, csak előre a többieket. Nem a legjobb taktika, de míg nem szedem magam össze, nem szeretnék butaságot csinálni. Nem lesz könnyű majd szembenézni a bekövetkezendővel, de mire odaérünk készen állok majd rá, remélem.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem ahogy írsz! Köszönöm, hogy megosztod velünk ezt a történetet! Örülök, hogy nem egy sablonos blogról van szó, nem halad gyorsan, nincs elkapkodva...! Csodálatos! :)

    VálaszTörlés