2014. december 27., szombat

1.rész


'Üdv újra itthon!'

Pamela May Graham
London, 2014.06.12.


   
  Feszülten lapozgatom az ölemben heverő magazint. Hogy miért vagyok feszült? Igazán egyszerű az oka. Az egyetlen dolog, amitől kicsi korom óta félek az nem más, mint a repülő. Fogalmam sincs, hogy miért, ahogy azt sem tudom, hogy ez elfog-e valaha múlni. Nagy valószínűséggel ez mind a tévének köszönhető. Rengeteg repülőgép katasztrófát láttam benne és valamiért én is azt érzem néha, hogy velem is bármikor megtörténhet. Az is lehet, hogy a mellettem ülő fiatal srác nem is azért ült fel a gépre, hogy Londonba jusson, hanem, hogy felrobbansza az egész mindenséget, köztük engem is. Én magam is tudom, hogy ez beteges, de ez van. Mindenki fél valamitől, ahogy én is. A mi szemünkben bármilyen apró dolog amitől félünk, az sokkal nagyobb lesz. Tudjuk, hogy nem árthat nekünk, hogy annak az esélye, hogy ez a gép amin én is ülök ma fog lezuhanni vagy ma fogja valamilyen támadás érni szinte nulla, de azért mégis ott motoszkál bennem ennek a lehetősége is.
  De inkább ne is gondoljunk erre. Sokkal jobb ötletem van, tekintsünk vissza az elmúlt egy hétre, amit otthon töltöttem. Már több, mint egy fél éve nem voltam odahaza. Nem azért, mert nem lett volna rá alkalmam vagy keretem, hanem azért mert repülőre kell üljek. A szüleimnek és a bátyámnak is csak a szülinapjára megyek haza, ami összesen két utat jelent egy évben. Ugyanis anyának és apának két nap különbség van a szülinapjuk között, a bátyámnak pedig három napja volt, ezért is mentem most haza. Meglepetést szereztem neki, mivel nem szóltam, hogy megyek, pedig előtte mindig értesíteni szoktam őket.
  Joe három évvel idősebb nálam. Most töltötte be a 23. évét, amit már nem csak a családjával, hanem a párjával is együtt töltött. Igen az én bátyókám, már szerelmes lassan már egy éve vannak együtt és nagyon jól kijönnek. Mindenki szereti Candyt. Kedves és szerethető lány, csak néha túlságosan makacs, de ebből a bátyámnak is bőven kijutott.
  Sosem felejtem el, hogy képesek voltunk összeveszni még egy pohár tejen is, ami a mai napig sem változott. Mindenki tudja rólam, hogy amikor felkelek az első dolgom, hogy iszok egy bögre tejet, később pedig kávét, de mivel nagy a családunk és mindenki imádja benne a tejet, nem könnyű elérni, hogy reggelre legyen is, főképpen nem akkor, ha az ember szeret sokáig aludni, mint én. Bár anyuék mostanra megtanulták, hogy mindig két üveg tej kell legyen a házban és akkor minden rendben lesz.
  A családom többi rész New Yorkban él. Biztos vagyok benne, hogy sokotokat érdekel, hogy miért jöttem el én onnan, Londonba. Igazán egyszerű rá a válasz. Egyedül akartam élni, felügyelet nélkül és imádom Angliát. Ha ott maradok, hiába költözöm el, szinte biztos vagyok benne, hogy anya minden második nap benézne, ahogy Joe is. Így úgy döntöttem, hogy elköltözöm, ami természetesen nem tetszett nekik, hiszen egy 19 éves lány, hogy gondolhatja, hogy boldogulni fog egyedül a nagyvilágban?! Nekem sikerült. Találtam egy állást és még saját otthonom is van. Nem mondhatom azt, hogy óriási, de nekem egyedül pontosan elég nagy. Anyáék szerencséjére nem maradtam olyan egyedül, ugyanis Liza - anya testvére - ott él. Ő szokott néha rám nézni, akinek van egy fia, aki tőlem két évvel idősebb.
  Nagyon jól kijövünk egymással. Igazából ő mutatta meg nekem ezt a csodálatos várost. Ő szerzett nekem állást és ő segített lakást is választani. A legjobb barátaim közé tartozik, még jó pár személy mellett, akiket szintén ő mutatott be nekem.
  Lehet, hogy nehezen hiszitek majd el, de már egy éve vagyok kint Angliában és nagyon jól boldogulok, aminek mindenki örül. Emlékszem, hogy az elején néha még kértem kölcsön anyáéktól pénzt, mikor éppen már nem volt miből fizetnem a számlákat, de ez hamar megoldódott.
  Szerintem mindenkit érdekel valami még, ami velem kapcsolatos. A szerelmei életem! Hát mit is mondjak?! Van egy barátom, de már nem igazi a kapcsolatunk. Jobban mondva sosem volt annyira igazi, így most szünetelünk, amit ő néha elfelejt és ezzel az idegeimre megy. Én igazából nem szünetet szerettem volna, hanem szakítást, de rábeszélt, bár tudtam, hogy úgysem lesz képes változni. Sokkal jobb lenne nekem egyedül és el is fogom érni valahogy, hogy ez így legyen.
  Ahogy lapozgatom a magazint, megpillantok benne egy toppot, amin ez áll: No boyfriend, no problem! Hogy ez mennyire igaz. A fiúkkal folyamatosan csak a baj jön. Nem tudsz aludni, elkésel a munkádból vagy összevesztek egy apróságon, ami miatt napokat nem beszéltek, de van amikor téged hordanak le mindennek, mégis megbocsájtasz nekik, mert fontosak számodra. Hát én is így vagyok, de mára már elegem lett belőle és amint lesz rá esélyem véget is fogok vetni a kapcsolatunknak.
  Amint átfordítottam az oldalt észrevettem, hogy a One Direction egy újabb botrányba keveredett, ám mielőtt még nekikezdhettem volna megszólalt a nő.
  - Minden utasunkat megkérjük, hogy kössék be magukat, mert hamarosan megkezdjük a leszállást.
  Becsuktam a magazint, majd a táskámba csúsztattam és bekötöttem magam. Hátradőltem az ülésben miközben a gondolataimat próbáltam elterelni. Kíváncsi vagyok, hogy mibe keveredhettek már megint. Londonban ők az egyik leghíresebb fiúbanda, de mindig csinálnak valamit, amit nem kellene. Kedvelem a zenéiket, ám nem vagyok olyan frenetikus rajongó. Találkoztam már Liamel, hiszen egy kávézóban dolgozom, ahol elég sokszor megfordulnak a hírességek. Bár a barátnőm még mindig nem szokta meg, amin nem is csodálkozom, hiszen Alice nagy kedvence Liam és ahányszor csak odajön elkezd dadogni és csak bámulja, ezért mindig én szolgálom ki és nevetve bocsánatot kérek tőle, ami valószínűleg holnap is így lesz, mikor újra munkába állok.
  Észre sem vettem, hogy leszálltunk, csak akkor jöttem rá mikor mellettem ülő srác mocorogni kezdett. Én is kicsatoltam magam, majd leszálltam a gépről. Miután megkerestem a csomagom, beültem egy taxiba és egyenesen haza indultam vele.
  A postaládában természetesen számlák vártak, amiket már alig várom, hogy kifizethessek. De aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok, így még bőven van időm.
  - Szia Pufulec. - köszöntöttem a kutyámat, akire eddig Alice vigyázott. - Hogy vagy? - vakartam meg a füle melletti bőrt, mire ő nyalogatni kezdett. - Szívesen maradnék még, de megígértem Bubunak, hogy találkozom vele.
  Ugatással fejezte ki nem tetszését, de ehhez már lassan hozzászokom. A szobámba mentem, ahol egyből turkálni kezdtem a szekrényemben valami melegebb ruháért. Miután sikeresen kiválasztottam a ruhámat és fel is vettem őket, írtam egy üzenetet Bubunak, hogy fél óra és ott vagyok, mivel neki csak le kell jönni, ugyanis ő pont fölötte lakik.
  - Majd jövök. - kiáltottam be a szobába, ahol Pufulec éppen szaladgált.
  Sosem értem, hogy miért beszélek hozzá, mikor tudom, hogy úgysem tud nekem válaszolni, de valamiért úgy gondolom, hogy megérti amit mondok és engem ez boldoggá tesz. Amint leértem a lépcsőkön, kintről már hallani lehetett a város zaját. Kiléptem az utcára, majd bevetettem magam a rohanó emberek közé, akik szép lassan eltűntek előlem, amit nem igazán értettem. De alig telt el pár perc és már le is esett. Az egyik pillanatban még jó idő van, a másikban pedig a nyakadba szakad az eső. Milyen csodálatos. A fejemre kaptam a kapucnim, ami nem sokat segít, de azért valamennyivel jobb így. Gyorsabban szedtem a lábam, hogy ne ázzak bőrig mire odaérek, de balszerencsémre valaki belém szaladt.
  - Nem tudsz a lábad elé nézni?! - üvöltött rám a hapsi aki nekem jött. Hát már megbocsájts, de ő jött nekem, akkor mégis miért én nézzek a lábam elé? Pöcsfej.
  - Bunkó! - morgom. - Te jöttél nekem, nem én neked, seggfej! - emelem feljebb a hangom, majd hírtelen felnézek rá. Louis Tomlinson? Hát ilyen az én szerencsém. Gyorsan kikerültem, majd mentem tovább vissza sem nézve rá, bár a ő tekintetét a hátamon éreztem.
  Egy éve lakok itt, de még sosem ütköztem bele egyikőjükbe sem. Most pedig megtörtént és még ő esik nekem, mintha az én hibám lenne, hogy nem nézett a lába elé. Bunkó! Sebaj, ilyen sem fog többé megtörténni. Ugyanis szinte biztos vagyok benne, hogy az ember nem megy kétszer neki ugyanannak a hírességnek.
  Vizesen léptem be a kávézóba, ahol egyből észrevettem Bubut, aki éppenséggel pont rajtam nevetett. Levettem magamról a kabátom, majd felakasztottam és mit sem törődve a belőle áradó vízzel leültem a barátommal szemben, aki már alig bírja visszatartani a nevetést.
  - Ne tartsd vissza, a végén még megfulladsz! - forgatom a szemem, belőle pedig felszakad a nevetés. - Komolyan Bubu, nagyon vicces, tényleg. - morgom.
  - Bocsi Pam. - köszörüli meg a torkát. - De viccesen nézel ki. - húzza mosolyra az ajkát.
  - El tudom képzelni mennyire. - csavarom ki a vizet a hajamból. - Mindig elfelejtem betenni az ernyőt és mindig így járok, bár a mai nap kicsit más volt.
  - Miért volt más? - kelti fel a figyelmét az utolsó pár szavam. - Mi történt? Mesélj csak.
  - Jézus Bubu, olyan vagy mint egy pletykás vénasszony. - nevetem el magam. - Semmi érdekes nem történt csak nekem jött Louis Tomlinson, majd leüvöltötte a fejem, hogy miért nem nézek a lábam elé. - morgom.
  - Mármint, az a Louis? - nyílnak nagyra a szemei.
  - Csak azt ne mond, hogy te is nagy rajongója vagy, mert akkor megyek vissza inkább ázni. - nézek rá.
  - Nem vagyok rajongó vagyis szeretem a számaikat, de nem fogok sikítani, ha meglátom őket. - jelenti ki. - Hiszen én férfi vagyok.
  - Igen, te férfi vagy. - nevetem el magam. - De azért egy bocsba nem halt volna bele, ha már ő jött nekem.
  - Tudtam! - emeli fel az ujját. - Te nem is tudod az újabb botrányukat, ami...
  - Bubu, nem érdekel. - vonom meg a vállam. - Azért jöttem, hogy veled beszéljek, mivel egy hete nem láttalak, nem pedig azért, hogy egy bandáról beszéljünk.
  - Rendben, de szerintem érdekelne. - sóhajtja. - Akkor mesélj milyen volt New York?
  - Ha érdekel, majd megnézem otthon. - vonom meg a vállam, ismét. - Csodás, csak már hiányzott a saját ágyam és házam, meg persze Pufulec és a barátaim.
  - Nem akarsz feljönni és valami szárazba öltözni, mielőtt még megfázol? - kérdezi.
  - Hát ha van valami cuccod, ami rám is feljön akkor megköszönném. - mosolygok rá.
  - Persze, hogy van. - kacsint. - Utána pedig majd haza is doblak, hogy ne ázz megint el.
  Felálltunk, én pedig elvettem a kabátom. Épp nyitottuk volna ki az ajtót, mikor valaki belépett. Liam volt az, kedvesen rámosolyogtam azt hittem, hogy nem fog felismerni, de tévedtem.
  - Szia Pam. - mosolyog. - Látom nem csak engem kapott el a kinti idő. - néz végig rajtam.
  - Szia. - nézek fel rá. - Hát én is telibe kaptam, de most mennem kell. Szia. - köszöntem el és léptem ki Bubu után.
  Miután átöltöztem meleg ruhákba, sokkal jobban éreztem magam. A hajam is megtöröltem, majd összekötöttem, mivel mindig van nálam egy hajgumi, ha elegem lenne a hosszú loknikból.
  - Kösz a ruhákat. - lépek ki a nappaliba. - Ígérem, hogy visszakapod őket, amint kimostam majd. - ülök le mellé.
  - Ráér. - rántja meg a vállát. - Kérdezhetek valamit? - fordul felém, mire én bólintok egyet. - Mióta ismered te Liamet?
 - Azt hittem már meséltem neked. - gondolkodom el. - Ott veszi a reggeli kávéját, ahol én is dolgozom, ott ismertem meg. Mivel mindig én szolgálom ki úgy látszik megjegyzett magának. - vonom meg a vállam.
  Egy ideig még beszélgettünk, majd megkértem, hogy vigyen haza, mert még van néhány dolgom lefekvés előtt, amit muszáj elintéznem. Jobb napom már nem is lehetne, elkap az eső, egy híresség belém szalad, majd engem tesz érte felelőssé. Üdv újra itthon Pam!
  - Köszi a fuvart és a ruhákat is. - fordulok felé. - Szia. - nyomok egy puszit az arcára.
  - Igazán nincs mit. - mosolyog. - Szia.
  Miután kiszálltam, már el is hajtott, én pedig már rohantam is a tömbházba, mielőtt ismét bőrig áznék.


Sziasztok! Meghoztam nektek az első részt. Mivel a prológus szombaton került fel úgy döntöttem, hogy a részek is mindig ugyanezen a napon lesznek majd kitéve. Nem tudom, hogy mennyire tetszhet nektek a történet, hiszen kevesen írtatok véleményt, de 12 olvasóval indítottam, mára ez 16 nőtt, így azt gondolom, hogy tetszik, bár jobban szeretném ezt tőletek hallani. Csak abban reménykedem, hogy a jövőben többen kifejtitek nekem a véleményeiteket és talán az olvasók száma is nőni is fog majd a részek jövetelével. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat! Jövőhéten hozom a következő részt. Jó olvasást!
Várom a véleményeiteket!

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett.Siess a kövivel. :)♥

    VálaszTörlés
  2. Ohhhh ez mar most fantasztikus :) Aligvarom h jobban bele mélyedjen a történet :) szuper vagy csak így tovabb xxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy már most tetszik. Nem kell sokat várni ígérem.

      Törlés
  3. Fanatikus!! Tetszenek a becenevek :"D :33 Siess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ezt gondolod és annak is, hogy tetszenek a nevek.

      Törlés
  4. Eddig tetszik, kíváncsian várom a következő részeket ^^
    Hosszú lesz ez az egy hét :c

    xxHeni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek csak örülni tudok, hát lassan haladunk, de most egy nappal hamarabb olvashatod majd, mivel vasárnap került ki. :)

      Törlés